Vágólapra másolva!
Egybehangzó angol és spanyol lapinformációk szerint a Real Madrid szóban megegyezett Christian Eriksennel, ám az átigazoláshoz a Tottenhammel is meg kell állapodnia.

A spanyol AS szerint a Real négymillióval több fizetéssel csábítaná Madridba a dán középpályást, akiért a Tottenham 150 millió eurós átigazolási díjat kér. A madridiak korábban már két meghatározó játékost is igazoltak a londoniaktól, Luka Modricot 2012-ben, Gareth Bale-t 2013-ban szerződtették.