Vágólapra másolva!
Hiába játszott bátran, és dolgozott ki több komoly helyzetet is a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén Barcelonában a Liverpool, csak a katalánok lőttek gólt a párharc első felvonásán - ráadásul rögtön hármat is, így karnyújtásnyira kerültek a madridi finálétól.

Unalomig járatott formula, a Liverpool azonban szerda este saját bőrén tapasztalhatta:

a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat.

Hiába ugyanis Suárez vezető találata az első félidőben, a második játékrész első 15 percében az angolok legalább három nagy lehetőséget puskáztak el, Messi pedig jött, látott, és hét perc alatt alighanem a párharcot is eldöntötte.

A második, szabadrúgásból lőtt gólja ráadásul élményszámba ment, amely az argentin 600. találata volt a Barca mezében

- nehéz lett volna ennél szebbel ünnepelni a jubileumot, gyorsan meg is mutatjuk.

"Szerencsém volt" - mondta egy mosoly kíséretében a meccs hőse a bombagólról, majd így folytatta. "Több komoly helyzetünk is volt, de nem lehetünk elégedetlenek az eredménnyel. Nem gondolhatjuk azonban, hogy már a döntőben vagyunk, nehéz meccs vár ránk az Anfield Roadon, de a mai este után boldogan készülhetünk a visszavágóra. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban viszont a Liverpoolnak is voltak nagy helyzetei, voltak nehéz pillanataink, de szerencsére átvészeltük őket.

- zárta mondandóját az argentin, aki a szó szoros értelmében felrobbantotta az internetet.

Messi 600. gólját szerezte a Liverpool ellen Barca-mezben Forrás: AFP/Lluis Gene

A mérkőzést a Nou Campben szakkommentátorként figyelő, a 'Pool ősi riválisának, a Manchester Unitednek a legendája,

Rio Ferdinand, valamint a Barcában 1986 és 1989 között légióskodó Gary Lineker például így örült a találatnak:

Az olasz fenegyerek, Mario Balotelli egyszer, s mindenkorra szerette volna lezárni a Messi, vagy Cristiano Ronaldo a jobb? kérdést - közösségi oldalán elég egyértelműen fogalmazott:

A Leicester City támadója, James Maddison is rövid, ám annál lényegretörőbb bejegyzést tett közzé:

Érdekesség, hogy az argentin

napra pontosan 14 évvel ezelőtt, 2005. május 1-jén szerezte az első gólját a Barca színeiben, akkor az Albacete ellen talált be.

Messit egyébként sokszor, és sokan támadták már amiatt, hogy az angol bajnokságban nem állná meg a helyét, nos, a

szerdai duplájával az angol Top6 csapatok ellen szerzett góljaival már negyedik az aktív játékosok közötti örökranglistán.

Természetesen edzője, Ernesto Valverde is magasztalta az ötszörös aranylabdást akinek a spanyol Marca már holnap odaadná a hatodikat.

"A nagy játékosok a komoly meccseken bizonyítanak, Messi pedig szinte mindig ezt teszi.

Nagyszerű eredményt értünk el, ehhez viszont kellett a kapusunk remek teljesítménye is, mert a Liverpoolnak volt néhány komoly helyzete."

Szavazzon!

Lehet esélye a Liverpoolnak a visszavágón?

Bár az eredmény miatt a vendégek edzője, Jürgen Klopp érthetően csalódott volt, a mutatott teljesítményért nem tudta megróni játékosait.

de egyszerűen ma semmi nem akart összejönni.

Jürgen Klopp csapata teljesítményével maradéktalanul elégedett volt, a végeredménnyel viszont koránt sem Forrás: AFP/Lluis Gene

Nálunk volt többet a labda, ezt nem tudom hány csapat mondhatja el magáról a Bacelona ellen, mindezek ellenére csalódottan utazunk haza, hiszen az eredménnyel nem lehetünk elégedettek.

Van még egy visszavágó, ahol minden tőlünk telhetőt megteszünk majd,

de először a Newcastle elleni bajnokira kell koncentrálnunk, számunkra ugyanis az is rendkívül fontos találkozó" - értékelt a német szakember, aki a meccs xG mutatója alapján is joggal várhatta volna el, hogy legalább egy idegenbeli gólt szerezzen csapata, amivel alaposan megkönnyítette volna a helyzetét a visszavágóra.

A Liverpool középpályásának, James Milnernek több lehetősége is adódott a gólszerzésre, ám nem tudott a kapuba találni. "A helyzeteink megvoltak, mégsem koncentráltunk eléggé a befejezéseknél, többek között én sem, ez pedig döntőnek bizonyult.

Voltak pozitívumai a mérkőzésnek, ezekből kell erőt merítenünk a visszavágóra, de nincs mit szépíteni, pokolian nehéz dolgunk lesz."

Ebben egész biztosan igaza van az angol középpályásnak, hiszen a Liverpoolnak úgy kell három gólt lőnie, hogy közben egyet sem kap, egy katalán találat ugyanis azt jelentené, hogy Klopp legénységének minimum ötre lenne szüksége a továbbjutáshoz.

Messi és Milner nem kötött örökre szóló barátságot a meccsen - köszönhetően főként az angol középpályás durva belépőjének az első félidőben Forrás: AFP/Josep Lago

Ha pedig Messivel kezdtük, Messivel folytattuk, zárjuk is Messivel - a Barcelona nagyszerű montázst tett közzé az argentinről, összehasonlítva a többi európai topcsapat legeredményesebb játékosaival:

A Barcelona tehát óriási lépést tett a madridi döntő felé, a Liverpoolnak hat napja van rendezni a sorait, május 7-én, kedden ugyanis jön a visszavágó az Anfield Roadon.