Vágólapra másolva!
Francia sajtóértesülések szerint a másodosztályban szereplő Clermont bejelentkezett Luca Zidane-ért, aki 14 év után távozhat a Real Madridtól.

A 20 éves kapus - aki Zinédine Zidane vezetőedző fia - az idei szezonban a Huesca ellen 3-2-re megnyert meccsen védett a La Ligában, azonban kevés az esélye arra, hogy megragadjon a Realban.

Luca Zidane a francia másodosztályban kaphat állandó játéklehetőséget Forrás: AFP/Javier Soriano

A madridi csapat tele van világklasszis kapusokkal: ott van a Costa Rica-i Keylor Navas, aki sorozatban három BL-döntőt nyert a csapattal, mellette pedig a belga vb-bronzérmes Thibaut Courtois, aki szintén a világ egyik legjobbja a posztján. Harmadiknak pedig az ukrán szupertehetség, a 20 éves Andrij Lunyin, aki az idei szezont a Leganésnél töltötte, de nyáron minden bizonnyal visszatér.

Zidane korábban elmondta, három jó képességű kapusa is van a Real Madridnak, ezért valószínű, hogy a következő idényre nem tud mindenkit megtartani a csapat. Francia sajtóértesülések szerint a fia lehet az első távozó, aki iránt Franciaországból érdeklődnek, a másodosztályban a 10. helyen álló Clermont már bejelentkezett Lucáért.