Dárdai Pál nem fél a kirúgástól, jókedvűen végzi a munkáját

Hertha BSC - FC Schalke 04 Sports soccer Bundesliga
Dárdai Pál csapata kétszer is egyenlített az első félidőben
Vágólapra másolva!
Dárdai Pál vezetőedző a Hertha BSC labdarúgócsapatának hullámvölgye ellenére azt mondja, nyugodt, és harcosnak érzi magát.

A berliniek a múlt hétvégén sorozatban ötödször kaptak ki a német bajnokságban, s ezt követően több újság is arról írt, hogy a magyar szakember napjai meg vannak számlálva, hamarosan, de legkésőbb az idény végén menesztik.

- fogalmazott hétfőn a 43 éves Dárdai.
"És ha már nincs meg a bizalom, arról az embernek tudnia kell, akkor le kell ülni és meg kell beszélni a dolgokat. Jelenleg még élvezem a bizalmat" - tette hozzá.

Továbbra is jókedvűen végzi a munkáját Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Kuppert

A fővárosi együttes a stabil őszi szezon után tavasszal jóval gyengébben teljesít, jelenleg a 11. a tabellán, s nagyon távol került attól a céltól, hogy az első tíz között zárjon.
A Bild és a Kicker szerint az egyesület vezetése már el is kezdte keresni az új vezetőedzőt.

- fogalmazott Dárdai, akinek csapata vasárnap a sereghajtó Hannovert fogadja a Bundesligában, az összecsapás remek javítási lehetőséget kínál.
Január végén Michael Preetz klubmenedzser még azt jelentette be, megállapodott Dárdaival a folytatásról, hogy további egy évig ő lesz az első csapat vezetőedzője. A posztot 2015 februárja óta betöltő magyar trénernek különleges, határozatlan idejű szerződése van a Herthánál, amennyiben a proficsapatnál váltás lesz, visszatérhet az utánpótlásba.