Zárt kapus büntetést kapott a Dinamo Zagreb

SL Benfica v Dinamo Zagreb - UEFA Europa League Round of 16 - Second Leg 2019 Pedro Fiuza fiuza foto PHOTO Portugal Lisboa Lisbon Portuguese UEFA Europa League Round 16 2nd LEG FOOTBALL MATCH SLB Benfica Dinamo Zagreb
Az UEFA nem tolerálta a zágrábi szurkolók rasszista bekiabálásait
Vágólapra másolva!
A következő hazai európai kupamérkőzését zárt kapuk mögött kell lejátszania a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának.

Az európai szövetség (UEFA) hétfői döntése értelmében a horvát bajnok együttesnek 20 ezer eurót (6,4 millió forint) is be kell fizetnie a szervezet kasszájába szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt. Az UEFA további egy zárt kapus összecsapásról is döntött, de annak végrehajtását két évre felfüggesztette.

Az UEFA nem tolerálta a zágrábi szurkolók rasszista bekiabálásait Forrás: NurPhoto/Pedro Fiuza/NurPhoto/Pedro Fiuza

A zágrábi drukkerek az Európa-ligában a Benfica elleni mérkőzésen pirotechnikai eszközöket is használtak, illetve tárgyakat dobáltak a pályára és elzárták a lépcsőket, emiatt az egyesület további 47 ezer eurós (15,1 millió forint) bírságot kapott.

A horvát csapat a hazai 1-0-s győzelmét követően idegenben hosszabbítás után 3-0-ra kikapott a Benficától, így búcsúzott a sorozattól.

Az UEFA szektorbezárásra kötelezte a Dinamo Kijevet, illetve pénzbüntetéssel sújtotta a svéd Malmőt és az angol Chelsea-t.