Vágólapra másolva!
Senkó Zsombor, a szombathelyi Illés Akadémia 16 éves kapusa az olasz rekordbajnok Juventushoz igazolt – adta hírül a játékost képviselő EM Sports Consulting.

A 16 éves kapus Zalaegerszegen kezdett focizni, majd hét év után, 2016-ban Szombathelyre igazolt, ahol 67 mérkőzésen lépett pályára.

– mondta az Illés Akadémia kapusedzője, Németh Gábor a szombathelyi klub honlapjának. – Remek fizikai felépítésű, hiszen 195 centiméter és 90 kg, és nagyon jó alapképességekkel rendelkezik. Biztos vagyok benne, hogy Olaszországban is megállná a helyét” – tette hozzá a Haladás egykori kapusa.

Senkó Zsombor 2021-ig írt alá a Juventushoz Forrás: EM Sports Consulting

Senkó Zsombort az előző szezonban az év legjobb U16-os játékosának választották az Illés Akadémián.

A hírek szerint Senkó 2021-ig írt alá a Juventushoz. Azonban a 16 éves kapusnak nem volt profi szerződése, így az átigazolása után csak nevelési költségtérítésben részesülhet az Illés Akadémia.