Szoboszlai Dominik egyszerre csalódott és dühös is

KLEINHEISLER László; KÁDÁR Tamás
Juraj Kucka (j2), a szlovák, valamint Kádár Tamás (b), Kleinheisler László (b2) és Kalmár Zsolt, a magyar válogatott játékosai a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a felvidéki Nagyszombatban
Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-válogatott újonc játékosa, Szoboszlai Dominik letörten nyilatkozott a szlovákok ellen elszenvedett 2-0-s vereséget követően az M4 Sportnak.

Szoboszlai Dominik: "A kapitány azt mondta, játsszak, amit tudok. Bementem, tettem a feladatom, aztán vége lett a meccsnek.

Csalódott és dühös vagyok, hogy nem tudtunk nyerni. Remélem, legközelebb sikerül."

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a következőket nyilatkozta. "Nem játszottunk rossz meccset.

Ők berúgták a helyzeteiket, mi nem. Főleg középpályán nőttek fölénk, ott nagyon jó játékosaik vannak. Két hibát követtünk el, ebből kaptuk a két gólt.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Szlovákia elleni labdarúgó Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a felvidéki Nagyszombatban Forrás: MTI/Illyés Tibor

A hibákon nehezen tudtuk megunkat túltenni és ez kihatott az önbizalmunkra is. Mindenképpen több öntudattal kell játszanunk az ilyen mérkőzéseken.

Emelt fővel hagyhattuk el a pályát.

De javulnunk kell. Ilyen szinten, ilyen könnyen nem lehet az ellenfélnek odaadni a labdát. Szoboszlai néhány hibát elkövetett, de jó volt a hozzáállása. Szerintem ő a következő tíz év meghatározó játékosa lesz a magyar válogatottban.