Vágólapra másolva!
A szlovákok elleni Eb-selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szurkolóinak egy csoportja a nagyszombati főtéren gyülekezett a mérkőzést megelőző órákban. Néhányukkal sikerült szót váltanunk. 

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a szlovákiai Nagyszombatból.

Amellett, hogy minden magyar érzelmű drukker győzelmet vár Marco Rossi csapatától, Szoboszlai Dominik foglalkoztatja leginkább a szurkolókat.

A magyar szurkolók a válogatottban és Szoboszlai Dominikben is bíznak Forrás: Origo

- mondta az egyikük, aki barátaival Debrecenből érkezett buzdítani a csapatot.

"Ez így van, viszont mostanában nagyon rászállt a média, napi 10 cikk jelenik meg róla, ami viszont túlzás" - vette át a szót egy másik szurkoló, majd így folytatta.

"Nem szabad elfelejteni, hogy bármennyire tehetséges, még mindig csak egy 18 éves fiúról van szó, így túlzott elvárásai senkinek nem lehetnek vele szemben.

Ha esetleg játszik ma, és nem úgy teljesít, ahogyan a közvélemény elvárja, akkor sem lehetünk csalódottak, támadni pedig pláne nem szabad őt."

Aligha lehet vitába szállni a véleménnyel, én sem tettem, inkább egy másik csoport felé vettem az irányt. Mint később kiderült, ők Budapestről érkeztek.

A nagyszombati főtér oszlopait magyar matricák lepték el Forrás: Origo

"Van köztünk fradista, újpesti és Kispest-szurkoló is. Most azonban nem a klubokról, hanem az országunkról van szó, ez pedig minden klubhovatartozást felül ír.

Természetesen nyerni fogunk, a horvátok ellen pedig vasárnap este döntetlent játszunk majd"

- vállalkozott némi tippelésre is jókedvű honfitársunk.

Ami pedig talán a szlovák söröknél is jobban ízlett a magyaroknak, azok a nagyszombati parkolódíjak voltak - budapesti viszonylatban abszolút érthetően: a főtér melletti utcákban, tehát a belváros közepén is mindössze 0,60 eurót (kb. 200 forintot) kell fizetni egyórás várakozásért. Ezek után nem csoda, hogy a környék magyar rendszámú autókkal van tele.

- zárta mondandóját a stadionba való indulás előtt egy kapucnis úriember.

Bizakodjunk ebben a forgatókönyvben!

Barátságosak a parkolási díjak Nagyszombatban Forrás: Origo