Vágólapra másolva!
Először vezetett játékvezető úgy futballmeccset, hogy minden szavát hallhatta a közönség, miután egy kihangosított mikrofont viselt.

Jarred Gillett az ausztrál profi bajnokság, az A-League Melbourne Victory–Brisbane Roar (2-1) mérkőzését vezette helyi idő szerint még szombaton délután. A 32 éves bíró, akit hazájában az elmúlt négy évben sorozatban az év legjobbjának választottak – és már 2012-ből is van egy ilyen elismerése –, vállalta, hogy a 90 perc során minden szavát hallhatják nemcsak a játékosok, hanem a stadionban helyet foglaló, illetve a tévé előtt ülő nézők is.

Ha valakit ötször választanak szakmája legjobbjának, az feltehetően nem csak a kihangosítás miatt kapja meg a tiszteletet a játékosoktól. Az mindenesetre szívmelengető lehet, amikor egy játékos a játékvezető szemébe mondja, hogy őt tartja a valaha volt egyik legjobbnak a pályán (0:35-nél).

Egy kis betekintés a játékvezetői munkába:

Gillett a 2019-20-as szezonban az angol másodosztályban (Championship) tevékenykedő hivatásos játékvezetők csapatának is tagja lesz.