Társoldalunk:

A Manchester United legendája 31 nap után távozott az angol csapat kispadjáról

2019.03.14. 20:02

Paul Scholes mindössze 31 nap után lemondott az angol negyedosztályú Oldham Athletic labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

Paul Scholes mindössze 31 nap után lemondott az angol negyedosztályú Oldham Athletic labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

Scholes csütörtökön úgy fogalmazott, sajnos nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem dolgozhat úgy, ahogyan a kinevezése előtt tervezte. A BBC honlapjának beszámolója szerint ez azt jelenti, hogy a marokkói Abdallah Lemsagam klubtulajdonos rendszeresen beleszólt a tréner munkájába.
A 44 éves Scholest február 11-én nevezték ki, azóta az Oldham egyszer győzött, háromszor kikapott és három döntetlent játszott a League Two-ban.

Paul Scholes nem sokáig dolgozhatott az angol csapat kispadjánForrás: AFP/Anthony Wallace

A 66-szoros válogatott korábbi középpályás hangsúlyozta, azt remélte, hogy kitöltheti másfél évre szóló szerződését annál a klubnál, amelynek gyerekkora óta szurkolója.

A marokkói tulajdonos tavaly januárban vásárolta meg a klubot, de azóta Scholes már a negyedik edzője volt a csapatnak.