Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II 23. fordulójában parázs, feszült hangulatú meccset játszott a Tiszakécske a Mosonmagyaróvárral. A mérkőzés három kiállítást hozott, ráadásul a hazai csapat játékosa, Batizi-Pócsi Balázs súlyos sérülést szenvedett, Vágó Levente kiütötte három fogát.

A hazaiak már a 23. percben tíz főre fogyatkoztak, Kardos Norbert egy rossz ütemű becsúszás után egyből piros lapot kapott. A 43. percben kiegyenlítődött a létszám, Czár Richárd Huszti András letalpalása miatt megkapta a második sárgáját. A vezetést Mihály Dávid révén a szünet után megszerezte a Tiszakécske, és úgy tűnt, neki áll a zászló, mivel a 60. percben az Óvár kilenc főre fogyatkozott, miután

Vágó Levente csúnyán lekönyökölte Batizi-Pócsi Balázst, akit le is kellett cserélni

– számolt be a meccsről az Nso.hu. A 91. percben aztán jött Forgács András, aki egy szabadrúgás után fejjel egalizált.

Feszült hangulatú meccset játszott a Tiszakécske a Mosonmagyaróvárral Forrás: tiszakecskefoci.hu

„Batizi-Pócsi Balázs súlyos sérülést szenvedett, Vágó Levente

nemcsak a szakmai stáb, hanem a játékosok is. Vezetésünk után le kellett volna zárnunk a mérkőzést, mert rengeteg helyzetet kihagytunk, csalódottak vagyunk” – mondta a mérkőzést követően Szabó István, a Tiszakécske edzője.