Bajnokok Ligája: az elitklub most vágja az ajtót az oda nem valók orrára

Horizontal
Former Spanish football player Luis Garcia holds the UEFA Champions League football cup after the draw for the round of 16 of the UEFA Champions League football tournament at the UEFA headquarters in Nyon on December 17, 2018. (Photo by FABRICE COFFRINI / AFP)
Vágólapra másolva!
Kedden a Manchester United-Paris Saint-Germain és az AS Roma-Porto összecsapásokkal folytatódik a 2018/2019-es Bajnokok Ligája-sorozat. A csoportkör alakulása után nehéz lett volna unalmas párharcokat összehozni a nyolcaddöntőben, nem is sikerült. De kik érhetnek oda a legjobb nyolc közé? Amely már az igazi elitklubnak számít. Négy hét múlva mindenre választ kapunk.

Két éve az ECA (Európai Klubszövetség) az európai szövetségen belüli hatalmi vákuumot kihasználva „átnyomta” a végrehajtó bizottságon, hogy a topligák négy-négy fix helyet kapjanak 2018-tól kezdve a Bajnokok Ligája főtábláján, ami azt jelentette, hogy még tovább nyílik az olló a kis- és nagycsapatok között. A BL mindig is elitklub volt, és egyre inkább az is lesz. Ez viszont azzal is jár, hogy a nyolcad- vagy negyeddöntők során tényleg a világ legjobbjait láthatjuk egymás ellen, valós tét és teher mellett.

Ajax-Real Madrid

A háromszoros BL-címvédő Real Madrid csoportelsőként jutott tovább, mégis keserű szájízzel, mivel az utolsó CSZKA Moszkva oda-vissza megverte, ráadásul

az utolsó fordulóban a Bernabéuban aratott 3-0-s sikerrel a klubtörténelem legnagyobb hazai vereségét mérte a Realra az európai kupaporondon.

Az október végi edzőváltás után úgy tűnt, hogy Santiago Solari sem képes szót érteni a világ legnagyobb egóival, de a 2019-es naptári évben a Real javuló tendenciát mutat, köszönhetően elsősorban Benzemának és a Bernabéu új kedvencének, a 18 éves Viníciusnak.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább ebből a párharcból?

Az Ajax a BL egyik legfiatalabb csapata, így bármennyire is félelmetes a támadósora, a Real ellen kiütközhet a tapasztalat hiánya.

A CSZKA Moszkva oda-vissza legyőzte a címvédő Real Madridot a csoportkörben Forrás: Sputnik/Alexey Filippov

Olympique Lyon-Barcelona

A katalánoknak volt egy rossz periódusuk ősszel, amikor majdnem egy hónapon keresztül nem nyertek meccset, de miután a védelem teljesítménye feljavult, Messi pedig kettesével kezdte rugdosni a gólokat, a Barcelona már nyugodtan tekinthető a BL egyik legnagyobb esélyesének.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább ebből a párharcból?

A franciák a csoportkör meglepetését okozták azzal, hogy az első fordulóban megverték a Manchester Cityt az Etihadban, ugyanakkor ez volt az egyetlen győzelmük, a másik öt meccs mindegyikén döntetlent játszottak. A hat meccsen összesen 11 gólt kaptak, ráadásul a bajnokságban is több mint egy gólt kapnak meccsenként, ami kevés bizakodásra ad okot a Messi, Suárez, Dembélé csatársor ellen.

Manchester United-Paris Saint-Germain

A kaotikus halálcsoportból végül a PSG jött ki győztesen, amelyet a Liverpool elleni idegenbeli vereség után a világ egyik legelismertebb futballszakírója, Jonathan Wilson is kritizált, mondván

semmi látszata Thomas Tuchel munkájának.

Ez még az első fordulóban történt, és bár utána is szenvedtek Neymarék (oda-vissza iksz a Napolival), az ősz legfontosabb meccsén igen meggyőző játékkal verték a tavalyi döntős Liverpoolt, így meglett a csoportelsőség.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább ebből a párharcból?

Pár hete még biztosan a PSG lett volna a párharc toronymagas esélyese, azóta viszont

Neymar és Cavani is kidőlt,

ráadásul Verratti is csak a hétvégén tért vissza az egyhónapos sérüléséből. Ez a Manchester United pedig már nem José Mourinho teszetosza csapata, hanem az, amelyik Ole Gunnar Solskjaer érkezésével kivirult, 11-ből tíz meccset nyert és futószalagon gyártja a gólokat. Míg eddig senki nem gondolkodott egy másodpercig sem, hogy melyik csapat az esélyesebb, most már egyre többen tennének pénzt az angolok sikerére.

Solskjaer vezetésével még veretlen a Manchester United Forrás: AFP/Ian Kington

Atlético Madrid-Juventus

Massimiliano Allegrivel a Juventus évek óta Európa elitjébe tartozik, vagyis instant esélyese a BL-nek, de most nyáron megkapta az ötszörös BL-győztes Ronaldót is a csapatába. A portugál csak egy gólt szerzett a csoportkörben, de 2016 óta jellemző, hogy ő inkább az egyenes kieséses szakaszra tartogatja magát, arra az időszakra, ami a leginkább számít. A nyolcaddöntőben egyik kedvenc ellenfele, az Atlético Madrid ellen bizonyíthat, amelynek 31 meccsen 22 gólt lőtt Real-játékosként. A Juventus eddigi szezonja csalóka, mert az eredmények ellenére bőven vannak gondjai a csapatnak.

Bár Ronaldo az olasz bajnokságban rúgja a gólokat, rajta kívül csak Mandzukic találta meg a helyét a támadósorban,

Bernardeschi, Douglas Costa és Dybala nem, így ők teljesen formán kívül játszanak most már hónapok óta.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább ebből a párharcból?

A középpályán Pjanicon kívül nincs kreatív, passzolni tudó ember, akik vannak, azok inkább a rombolásban használhatóak. A védelem összetétele is kérdéses, az alaphármas mindegyik tagja, azaz Chiellini, Barzagli és Bonucci is sérült jelenleg. Az Atléticót még most is sokan lekezelik, pedig nem kéne, az elmúlt öt évben kétszer is BL-döntőt játszottak, idén pedig minden eddiginél minőségibb keret áll Diego Simeone rendelkezésére. A párharcot a közösségi médiában a „bukottak párharcaként" emlegetik, utalva arra, hogy az utóbbi években mindkét csapat két-két döntőt veszített.

Schalke-Manchester City

A Manchester City a Lyon elleni hazai vereséggel kezdte a BL-t, utána viszont hihetetlen sorozatba kezdett, minden sorozatot figyelembe véve 16 meccsen át maradt veretlen, végül a nagy menetelés a Chelsea elleni bajnoki vereség alkalmával szakadt meg decemberben.

A Barcelonához hasonlóan a Manchester Citynél is volt egy kisebb hullámvölgy, de Pep Guardiola rangadók sorát nyerte meg az utóbbi hetekben, így mondhatni a csúcsformát a BL egyenes kieséses szakaszára időzítették.

A katalán edzőtől mindenki azt várja, hogy 2011 után ismét a csúcsra érjen, de amióta elhagyta a Barcelonát, nemhogy a végső győzelem, de még a döntő sem jött össze soha.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább ebből a párharcból?

Tavaly Jürgen Klopp Liverpoolja ütötte ki a manchesterieket a negyeddöntőben, ami valószínűleg idén is meg lesz nekik, a 16 között ugyanis a Schalkéval találkoznak. A német csapat tavaly mindenkit meglepett azzal, hogy a mindössze 33 éves Domenico Tedesco vezetésével a Bayern mögött második lett a Bundesligában, idén azonban csak a 14. a csapat.

Cristiano Ronaldo csak egy gólt szerzett a csoportkörben, de ő évek óta a kieséses szakaszra tartogatja magát Forrás: AFP/Marco Bertorello

Liverpool-Bayern München

A Premier League-ben hétről hétre remeklő, de a BL-ben pocsék teljesítményt nyújtó Liverpool a Bayern Münchennel játszik, amely csak az utolsó fordulóban vívta ki a csoportelsőséget az Ajaxszal szemben.

Az Atlético-Juventus és a Manchester United-PSG mellett ez tűnik a legkiszámíthatatlanabb párharcnak.

A kérdés leginkább az, hogy melyiküknek nagyobb prioritás a BL. A Liverpool idén egyértelműen a bajnokságra fókuszál, amelyet 1990 óta nem nyert meg, a Bayern pedig ötpontos lemaradásban van a Bundesligát vezető Dortmunddal szemben.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább ebből a párharcból?

Klopp legutóbb 2013-ban játszott a Bayern ellen a Dortmund vezetőedzőjeként – pont a BL-döntőben, amit 2-1-re elveszített csapatával. A Bayernnél ez lehet Ribéry és Robben utolsó nagy dobása, a szezon után ugyanis mindketten távoznak a német csapattól.

Tottenham-Dortmund

Lucien Favre vezetésével a Dortmund Európa legszexibb csapata, amely az Atléticót megelőzve elsőként jutott tovább a csoportjából, emellett a hazája bajnokságát is magabiztosan vezeti.

Reus másodvirágzását éli, egyértelműen a csapat vezére, mellette a 18 éves Sancho az, aki a kötetlen szerepkörével és pimasz cseleivel a legtöbb problémát okozza az ellenfeleknek.

A Dortmundnak ráadásul van egy titkos fegyvere a cserepadon, Alcácer, aki minden sorozatot figyelembe véve 74 percenként lő gólt. A Tottenhamnél már nem ennyire fényes a helyzet, a csapat legeredményesebb játékosa, Kane március elejéig biztosan nem játszhat bokasérülés miatt, és rajta kívül is bőven vannak hiányzói Mauricio Pochettinónak.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább ebből a párharcból?

Az eredményeken viszont ez alig látszik, mivel a Tottenham még mindig képes tartani a lépést a Liverpoollal és a Manchester Cityvel a Premier League-ben.

Sancho Európa új tinisztárja Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Bernd Thissen

AS Roma-Porto

A tavalyi év meglepetéscsapata, a Roma hozta a papírformát, és a Real Madrid mögött a második helyen bejutott a nyolcaddöntőbe. Ennek ellenére Eusébio Di Francesco munkája komoly veszélybe került az olasz bajnokságban becsúszott kellemetlen pontvesztések és a Fiorentinától elszenvedett 7-1-es kupavereség után.

Szavazzon!

Melyik csapat jut tovább ebből a párharcból?

Az olasz edző szerencséje, hogy kifogták a csoportelsők közül a leggyengébbet, így akár egy a tavalyihoz hasonló menetelés is összejöhet a Romának. A Porto 16 ponttal magabiztosan nyerte a D csoportot, és közben a portugál bajnokságot is vezeti.

Az egyenes kieséses szakaszban már lesz videobíró

Aleksander Ceferin elnök decemberben az UEFA kétnapos dublini ülésén jelentette be, hogy a tervezettnél előbb, már az idei sorozat egyenes kieséses szakaszában bevezetik a videobírót (VAR). Az UEFA eredetileg azt tervezte, hogy csak a 2019/2020-as szezontól használja a technológiát, annak ellenére, hogy a spanyol, az olasz és a német bajnokságban, valamint az oroszországi világbajnokságon is sikerrel alkalmazták. A kiadott közlemény szerint az utóbbi hónapok pozitív tesztelése és a játékvezetők oktatása miatt lehet már februártól használni a rendszert, amely góloknál, tizenhatoson belüli kétes szituációknál, kiállításoknál és játékosok beazonosításánál nyújthat segítséget a bíróknak.