Vágólapra másolva!
Marouane Fellaini, a belga labdarúgó-válogatott középpályása a kínai Santung Luneng Tajsan csapatához igazolt a Manchester Unitedtől pénteken.

A 31 éves játékos 2013 augusztusában az Evertontól szerződött a Manchester Unitedhez, amelynek színeiben 177 mérkőzésen 22 gólt szerzett és FA Kupát, Ligakupát, angol szuperkupát, valamint Európa Ligát is nyert egy-egy alkalommal. A belga válogatottban eddig 85 meccsen 18-szor volt eredményes, és tagja volt a tavaly nyáron világbajnoki bronzérmes együttesnek is.

Mickey Egérré változott Marouane Fellaini, a Manchester United hentese Forrás: Origo

David Moyes, Louis van Gaal és José Mourinho vezetőedzői időszakában Fellaini alapembernek számított Manchesterben, a jelenlegi tréner, Ole Gunnar Solskjaer kinevezése, vagyis december közepe óta azonban mindössze 31 percet kapott.

A középpályás szerződése 2020-ig szólt, de az angol és a kínai klub sem közölte, mennyi pénzért váltott csapatot, és új megállapodása meddig érvényes. A Daily Mail című napilap értesülése szerint 10,4 millió fonttal (3,7 milliárd forint) gazdagodott a Manchester United, Fellaini pedig a három évre szóló szerződése értelmében hetente 235 ezer fontot (85 millió forint) keres majd.