Az ETO kirúgta öt játékosát, bizonyíthatnak a fiatalok

Debreceni András, válogatott
Debreceni András tagja volt 2009-ben az U20-as vb-bronzérmes csapatnak, a felnőttek között egyszer lépett pályára
Vágólapra másolva!
A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II-ben WKW ETO FC Győr a hivatalos honlapján tudatta, hogy az elmúlt hetek sikertelensége miatt öt játékosával is szerződést bontott.

A 2018/2019-es bajnoki idénynek NB I-es múlttal rendelkező, rutinos játékosokkal megerősített, bő kerettel vágott neki az ETO, amely nem titkoltan a feljutást tűzte ki célul. Ennek ellenére a csapat nem tudott az elvárásoknak megfelelően teljesíteni, így a vezetőség közös megegyezéssel szerződést bontott Debreceni Andrással, Koltai Tamással, Magasföldi Józseffel, Hamar Ádámmal és Baracskai Rolanddal.

Debreceni András tagja volt 2009-ben az U20-as vb-bronzérmes csapatnak, a felnőttek között egyszer lépett pályára Forrás: AFP/Khaled Desouki

Azonban a győriek a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia képében elitakadémiát üzemeltetnek, így sok tehetséges, fiatal játékos várja, hogy bizonyíthasson a felnőtt bajnokságban. Az elkövetkező időszakban a zöld-fehérek a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia fiatal tehetségeivel kiegészülve szeretnének készülni a rájuk váró kihívásokra.

Az ETO 18 mérkőzést követően hat-hat győzelemmel, döntetlennel és vereséggel a 10. helyen áll a húszcsapatos NB II-ben.