Vágólapra másolva!
Nyíltan beszélt depressziójáról a világ- és Európa-bajnok Andrés Iniesta, az FC Barcelona korábbi labdarúgója, aki még abban az időszakban küzdött a betegséggel, amikor a katalán sztárcsapatban futballozott.

A 34 éves játékos a La Sexta spanyol televíziónak adott interjúban felidézte, hogy 2009-ben, a Bajnokok Ligája, a spanyol bajnokság és a Király Kupa megnyerése után kezdődött számára a problémás időszak.

- mondta Iniesta, aki idén májusban igazolt a japán élvonalban szereplő Vissel Kobe együtteséhez.

Andrés Iniesta 2009-ben mindent megnyert a Barcelonával Forrás: AFP/Lluis Gene

A négyszeres BL-győztes középpályás hozzátette, "belső ürességet" tapasztalt, s minden nap azt várta, hogy

Iniesta szerint a pszichológiai gondokat elsősorban az okozta nála, hogy 2009 augusztusában szívrohamban váratlanul elhunyt közeli barátja, Daniel Jarque, a kisebbik barcelonai egyesület, az Espanyol akkor 26 éves csapatkapitánya.

"Elmentem orvoshoz, és azt mondtam, segítségre van szükségem,

mert a továbbiakban nem leszek képes kezelni a helyzetet" - nyilatkozta Iniesta, hozzátéve, annyira vágyott a támogatásra, hogy minden kezelésre 15 perccel korábban érkezett meg.

Daniel Jarque halála megrázta az egész spanyol futballt Forrás: AFP/ImageForum/Josep Lago

Az FC Barcelonával kilencszeres spanyol bajnok futballista úgy fogalmazott:

Iniesta 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok, 2010-ben világbajnok volt a spanyol válogatottal, amelytől a nyári oroszországi vb-t követően, 12 év és 131 válogatottság után köszönt el.