Társoldalunk:

Falcao törte meg az augusztus óta tartó Monaco-átkot

2018.11.24. 22:28

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 14. fordulójában a Monaco 1-0-ra nyert a Caen vendégeként, így 2018 augusztusa után újra nyerni tudott, ráadásul Thierry Henry az első sikerét ünnepelhette vezetőedzőként.

A meccs első félideje felejthetőre sikerült, olyannyira, hogy egy lövés sem talált kaput, ilyen pedig még nem volt a szezonban. A második játékrészben már jóval többet próbálkozott mindkét csapat, de a Monaco volt a veszélyesebb.

Radamel Falcao hihetetlen fontos gólt lőttForrás: AFP/Charly Triballeau

Az 55. percben pedig össze is jött a vezető gól, igaz pontrúgás után, de ez most aligha érdekli a Monaco-szurkolókat: Radamel Falcao gyönyörűen tekert szabadrúgásból a Caen kapujába.

Mint később kiderült, ez a találat győzelmet ért, méghozzá nagyon fontosat. A sikerével is mindössze az utolsó előtti helyen álló Monaco ugyanis utoljára a Ligue 1 első fordulójában, a Nantes elleni idegenbeli 3-1-es siker alkalmával ünnepelhetett győzelmet, még augusztus 11-én. Azóta minden sorozatot figyelembe véve 16 meccsen maradt nyeretlen a csapat. Ráadásul Thierry Henry az ötödik bajnoki mérkőzésén végre elkönyvelhette az első győzelmét vezetőedzőként a francia élvonalban.

Ligue 1, 14. forduló
Caen–Monaco 0–1 (Falcao 54.)