Vágólapra másolva!
Josep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője a liverpooli egyetemen tartott előadást, ahol a hallgatóknak elmondta, hogy egy napon szívesen lenne szövetségi kapitány.

A 47 éves szakember azzal magyarázta a kijelentését, hogy a jövőben szeretne többet lazítani.

Meglátjuk, hogyan döntök, amikor valamelyik nemzeti csapat kopogtat az ajtómon – kezdte Guardiola, aki elmondta, miben másabb az angol bajnokság a spanyolhoz vagy a némethez képest.

Pep Guardiola csapata az idei szezonban még veretlen az angol bajnokságban Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

„A legnehezebb a meccsek mennyisége és a rengeteg kihívó.

Ez az egyetlen bajnokság, amelyben öt-hat csapat küzd a bajnoki címért. Nem lenne helyes, ha azt mondanám, hogy Németországban vagy Spanyolországban sok minden jobb, mint itt. Csakúgy, mint amikor utazol, más a kultúra, és sokat tanulsz” – fogalmazott Guardiola, aki úgy érzi, mostanra jobb edző lett, mint korábban, amikor a Bayern Münchennél vagy az FC Barcelonánál dolgozott.