Vágólapra másolva!
A hét elején még üresen nézhettük meg a MOL Vidi új arénáját, a 14 200 férőhelyes Sóstói Stadiont, ami szerdán hivatalosan is a MOL Aréna Sóstó nevet kapta meg. Szerda este végre élettel telt meg az új stadion, az Újpest elleni bajnoki győzelemmel nyitott a Vidi új otthona. Az est hőse végül a csapat kapitánya, Juhász Roland lett, de a többi főszereplő is elmondta, milyen érzés volt első alkalommal pályára lépni az új fehérvári stadionban.

A meccs előtt már órákkal érezni lehetett Székesfehérváron, hogy nagy dolog készül. A stadion körüli utcákban nagyon nagy volt a forgalom, sokan igyekeztek a bajnokcsapat új stadionjába, ugyanis szerda este a Vidi hivatalosan is birtokba vehette új otthonát az Újpest elleni bajnoki mérkőzésen.

Fantasztikus műsorral nyitott az új aréna Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az arénában koncertekkel várták az ünnepségre érkező szurkolókat, majd helyi táncosok százai mutattak be látványos koreográfiát az új gyepszőnyegen. A megnyitó része volt még egy fantasztikus lézershow, a pályát festették meg különböző fehérvári és vidis témákkal.

Táncos sokadalom az új gyepszőnyegen Forrás: Csudai Sándor - Origo

A látványos elemek lezárásaként a város polgármestere, Cser-Palkovics András adta át az új stadiont. Megköszönte a szurkolók türelmét, mint elmondta, megérte várni, ugyanis valódi ékszerdobozzal gazdagodott Székesfehérvár.

Lézerfestés színezte az új füvet Forrás: Csudai Sándor - Origo

A szurkolókra is figyeltek a rendezők, ugyanis egész este ingyen mérték a teát a büfékben a hideg időre való tekintettel.

A csapatokat a hideg ellenére Vidi-pólós lányok várták a pályán, majd közvetlenül a kezdés előtt a Kodály Iskola tanulóival együtt énekelte el az egész stadion a Himnuszt. Az RBD fanatikusai, a nekik fenntartott szektorban varázsoltak egy élőképet, megadva a meccs alaphangulatát.

Történelmi meccshez sorakoztak fel a játékosok Forrás: Csudai Sándor - Origo

A kezdésre szinte teljesen megtelt az aréna, az ünnepélyes kezdőrúgást két egykori fehérvári legenda, Kovács József és Karsai László végezte el, majd jöhetett a MOL Aréna első igazi kezdőrúgása is.

Vidi-mezes lányok várták a csapatokat Forrás: Csudai Sándor - Origo

Az első félidő Vidi-helyzetekkel indult, majd felbátorodott az újpesti csapat is, de gól nem született. A második félidőre szemmel láthatóan úgy futottak ki a hazai játékosok, hogy megpróbálják gyorsan eldönteni a három pont sorsát. Kovács István és Stopira előtt is akadtak helyzetek, de a meccs egyetlen gólját végül stílusosan a csapat kapitánya, Juhász Roland szerezte, ezzel végérvényesen beírva magát a klub történelemkönyvébe.

Juhész Roland, a Vidi emblematikus figurája Forrás: Csudai Sándor - Origo

A gól után a Vidi a már az Európa-ligában is megszokott szervezett játékkal, stabil védekezéssel tartotta az eredményt, az 1-0-s siker végül azt jelentette, hogy a fehérvári csapat – ugyanannyi meccset játszva, mint riválisai – fellépett a dobogóra, hátrányát pedig öt pontra csökkentette az éllovas Ferencvárossal szemben.

A meccs után fáradtan, de érthetően jó hangulatban nyilatkoztak az est főszereplői.

Kovácsik Ádám, a Vidi kapusa pályafutása során – sokakhoz hasonlóan – először szerepelhetett tejesen hazai pályán fehérvári mezben. Talán ennek is köszönhetően érezte úgy, hogy nem működött úgy a csapat, ahogy azt előzetesen szerették volna.

„Hétfőn edzettem először a stadionban. Fantasztikus a létesítmény, jó a pálya, nagyon jó élmény volt, sok ember kint volt, igazi ünnepi hangulatot varázsoltak.

Impozáns az új aréna Forrás: Csudai Sándor - Origo

Nem játszottunk szépen, nem játszottunk jól, de nagyon küzdöttünk. Ezúttal is kiemelném a csapat védekezését. Nem volt túl sok dolgom, ami volt, azt szerencsére sikerült megoldani. Mindenki odatette magát, nagyon örülök ennek a győzelemnek. A szögleteket, szabadrúgásokat mindig sokat gyakoroljuk, jó volt így, győzelemmel és kapott gól nélkül visszatérni,

az pedig külön öröm, hogy a csapat legendája, a csapatkapitány szerezte a győztes találatot. Sorsszerű volt ez az egész, megérte rá várni.


A bajnokságban sok buta pontot vesztettünk, nem mondanám, hogy a helyünkön vagyunk, hiszen ez akkor lenne így, ha a tabella élén állnánk. Azt is el kell mondanom, hogy az őszi teljesítményünkkel egyelőre erre nem szolgáltunk rá, de nem is decemberben kell vezetni a bajnokságot. Öt pont a hátrányunk, most már nem kell a vesztett pontokkal foglalkozni, tudjuk, mit kell csinálnunk, próbáljuk megelőzni a Honvédot és a Ferencvárost. Hétvégén Debrecenbe is három pontért megyünk. Nem könnyű ott sem játszani, de a város általában szerencsét szokott nekünk hozni" – mondta a Vidi magyar válogatott kapusa.

„Mindenképp győzni szerettünk volna, ez mindenki számára egy nagyon fontos meccs volt" – kezdte a mondandóját az est hőse, Juhász Roland. –

Juhész Roland ilyen forgatókönyvről álmodozhatott Forrás: Csudai Sándor - Origo

Tudtuk, hogy nem lesz sok gól az Újpest ellen, a második félidőben voltunk bátrabbak. Az, hogy a gólt én szereztem, az csak hab volt a tortán.

Jó volt végre itt játszani. Még mi is ismerkedünk az új stadionnal. Az öltözőben azért gyakrabban megfordulunk, de a pályát nehezebb lesz belakni, de ilyen hangulatban, és ha jönnek az eredmények, akkor azt sem lesz túl nehéz. Örülök, hogy ennyi néző volt, és sikerült együtt ünnepelni.

A bajnokság még hosszú, nem szeretnék még az esélyekről beszélni. A következő meccsekkel foglalkozunk, de tavasszal kell majd elöl lenni.

Az elmúlt pár meccsünk jól sikerült a nemzetközi sorozatban, szeretnénk a szurkolókat máris ilyen élményekkel megajándékozni az új stadionban."

„Kiegyenlített meccs volt, több helyzetünk volt, mint az Újpestnek. Nekünk sem volt túl sok, de ami volt, azzal jól sikerült gazdálkodnunk. Szerintem egy büntető is elmaradt, de megérdemelten nyertünk. A második félidő elején volt egy nagyon jó időszakunk, ott kifejezetten jól játszottunk, ott dőlt el végül a mérkőzés.

– mondta az Újpest korábbi játékosa, a Vidi sportigazgatója, Kovács Zoltán.

Loic Nego korábbi csapata ellen ünnepelhetett Forrás: Csudai Sándor - Origo

„Korábbi csapatom, az Újpest ellen is olyan volt pályára lépni, mint bármelyik más bajnokin, annyiban volt különleges, hogy felavattuk az új stadiont. Nagyon fontos volt a győzelem. Ezért az egygólos sikerért is három pontot adtak. Jobb lett volna több gólt szerezni, de így is boldogok vagyunk, és külön öröm, hogy nem kaptunk gólt. Az, hogy ma a védelemben szerepeltem, nem számít, mindegy milyen poszton számít rám a mester, a lényeg, hogy játsszak és győzzön a csapat" – mondta el a lefújás után Loic Nego.

Kovács István, a Vidi magyar válogatott középpályása önkritikus volt a mérkőzés után, elmondta, hogy voltak olyan szakaszok, amikor az Újpest jobban játszott a Vidinél, de a második félidőben megérdemelten szerezték meg a győztes gólt.

„Örülök, hogy tudtunk váltani, de nem mindig egyszerű ilyen karneváli hangulatban megfelelni. Az eredményt tekintve végül ez sikerült, ma este pedig ez volt a legfontosabb. Sikerült faragni a hátrányból, a mutatott játékot pedig majd a szakmai stáb kielemzi. Az öt pont hátrány nem kevés, sok pontot veszítettünk ősszel, de még idén játszunk a Ferencváros ellen. Nehéz mindig önbizalommal telve pályára lépni úgy, hogy ebben a három és fél hétben nyolc meccsünk is van, de ezt vállaltuk, örülünk, hogy ilyen problémáink vannak. Szeretnénk jó játékkal, most már tényleg hazai pályán visszacsalogatni a nézőket, akikre nagy szükségünk van.

Kovács István örül, hogy nem kell a hazai meccsekre is összepakolni Forrás: Csudai Sándor - Origo

Én azon kevesek egyike vagyok, aki a régi stadionban is játszhatott a Vidi mezében, így hatalmas öröm, hogy végre újra itt lehetünk. Nem volt egyszerű a hazai meccsekre is utazni, reméljük, hamar belakjuk ezt az új stadiont. A kezdőlépés jól sikerült, bízunk a jó folytatásban.

„Nagyon jó volt ilyen szép pályán, remek környezetben pályára lépni, jól éreztem magam. Kicsit különös érzés volt a korábbi csapatom ellen szerepelni. Nem sokat játszottam a Vidiben, de szép emlékek kötnek a városhoz. Páran maradtak a régi csapattársak közül, beszéltem is velük, Stopira például nagyon sokat segített, amikor fiatalon a csapathoz kerültem. Követem a csapat Európa-liga meccseit, mégiscsak az egész országot képviselik. Szépen játszanak, kompakt csapata alakult ki Fehérváron, jó kerettel.

Jól játszottunk ma, kevés döntött, de volt, hogy a kapuja elé szegeztük a Vidit. Ugyan kikaptunk, de tudunk tanulni ebből a meccsből. kupagyőztesként bronzéremmel magasra tettük a mércét, szeretnénk újra kupát nyerni és megismételni a tavalyi szereplésünket" - mondta Zsótér Donát, a Vidi korábbi, az Újpest jelenlegi játékosa.

A MOL Vidi FC tehát győzelemmel avatta fel új stadionját, és csak remélni tudjuk, hogy

egy hét múlva a BATE Boriszov otthonában is sikerül olyan eredményt elérni, hogy a csapat és annak szurkolói tavasszal egyenes kieséses Európa-liga meccsen

találhassanak újra egymásra a MOL Aréna Sóstóban.