Meghalt a brazil válogatott mezének tervezője

Horizontal SOCCER PLAYER FRIENDLY MATCH BIRTHDAY HEADSHOT
Former Brazilian soccer star, Edson Arantes do Nascimento, known as Pelé (L), is pictured prior a friendly soccer match opposing Brazil to world soccer star to celebrate Pele's fiftieth birtday in Milan on October 31, 1990. (Photo by Gerard MALIE / AFP)
Vágólapra másolva!
83 éves korában meghalt Aldyr Schlee brazil újságíró, aki 1953-ban egy pályázati felhívásra megtervezte a brazil válogatott máig használt sárga-kék szerelését.

A brazil válogatott egészen 1950-ig fehér mezben és kék nadrágban játszott, azonban az abban az évben Uruguay ellen hazai pályán elveszített vb-döntő (ami valójában egy négycsapatos, körmérkőzéses minitorna volt, ahol a braziloknak elég lett volna egy döntetlen, de 2-1-re kikaptak) után három évvel a Correio da Manha nevű újság pályázatot írt ki, hogy lecseréljék az elátkozott szerelést.

Pelé (középen) három világbajnoki címet nyert a sárga-kék szerelésben Forrás: AFP/Gerard Malie

Erre adtba be tervét Schlee, ami a brazil zászlóban is megtalálható kék és sárga színeket használta, előbbi lett a nadrág, utóbbi pedig a mez. A zsűri ezt a munkát hozta ki győztesnek, a tervező pedig mai értéken 5000 dollárnak megfelelő pénzjutalmat kapott, írja az ESPN.

A brazilok az 1954-es tornán avatták fel a szerelést, amelyen a negyeddöntőig jutottak, ahol egy három kiállítással és egy legendás öltözői verekedéssel fűszerezett meccsen 4-2-re kikaptak az Aranycsapattól. Ez viszont már nem számított akkora kudarcnak, így a sárga-kék szerelés maradt, melynek rendszerint egy kék mezből és fehér nadrágból álló szett a váltótársa.

Mintha így lett volna megírva: a mez tervezőjétől éppen egy Urugauy elleni mérkőzésen búcsúzott el a brazil válogatott, ezúttal egy 1-0-s sikerrel.