Lionel Messi még abban is a legjobb, amiről nem is tudtuk, hogy létezik

Horizontal
Messi 102 gólnál tart a Bajnokok Ligájában
Vágólapra másolva!
A The Guardian újságírója, Sean Ingle egészen merész kijelentést tett, miszerint Lionel Messi – a páratlan sikerek, trófeamennyiség és elismeréstenger ellenére – alulértékelt játékos. A meghökkentő állítást pedig statisztikákkal is megpróbálja alátámasztani.

A frissen megjelent Take the Ball, pass the Ball című dokumentumfilm a Barcelona Guardiola-éráját mutatja be, és hogy miként lett az a csapat a világ (és minden idők egyik) legjobbja. Ebben egykori csapattársak mesélnek az akkor fénykorába lépő Lionel Messiről. Samuel Eto'o például tisztán emlékszik arra, amikor felfigyelt a fiatal argentin fiúra. 2005 nyarán a Barcelona egy felkészülési mérkőzést játszott a Juventus ellen, a kameruni csatár pedig annyit mondott a Juve középpályásának, Patrick Vieirának, hogy

jól nézze meg azt a 18 éves alacsony srácot, mert egy nap még olyan játékos lesz belőle, aki új korszakot hoz a fociba.

Xavi is elmondja, miért jobb Messi, mint bárki más.

Utóbbi főleg komoly elismerés minden idők egyik legjobb karmesterétől, de talán még ő sem gondolta volna, hogy statisztikailag is igaza van. A futballadatok lexikonja, az Opta szerint 2008 óta (amióta rendelkezésre állnak az adatok) Messi a topligák legeredményesebb előre passzolója. Azaz nem a tili-toli, oldalpassz-hátrapassz játék miatt pontos, hanem magas számban vállalja be előrefelé az indításokat, ráadásul eredményesen is.

Ennek is köszönhető, hogy a vizsgált időszakban Messi 90 percenként 1,44 gólból veszi ki a részét (ő lövi, vagy adja a gólpasszt), ráadásul ebben a számban nincsenek benne a büntetők. A listán Cristiano Ronaldo a második 1,21-gyel, Luis Suarez (1,12), Zlatan Ibrahimov (0,98) és Neymar (0,97). Utcahosszal vezet.

Ahogy meghökkentő az is, hogy 2009 óta Messi a Barca góljainak 46%-ában vállalt szerepet,

mögötte az Udinese egykori elnyűhetetlen gólfelelőse, Antonio Di Natale áll 45%-kal, őt Suarez és Ronaldo követi 39%-kal.

Messi góllövésben és előkészítésben is a világ egyik legjobbja Forrás: AFP/Josep Lago

És bár a kartörés utáni visszatérés nem alakult fényesen (3-4 a Betis ellen), nem Messin múlt, aki kétszer is eredményes volt. Lehet, hogy szemre már nem olyan gyors, mint régen, de gondolkodásban és látásban még mindig mindenki előtt jár legalább egy lépéssel. 31 éves, ötszörös Aranylabdás, de most is vannak olyan szegmensei a játéknak, amikben fel sem tűnik, hogy ő a legjobb. Pedig szinte mindenben az, és továbbra is örülnünk kell, hogy láthatjuk őt focizni.