Így ünnepelték a szurkolók a Vidi szenzációs győzelmét

MOL VIDI - PAOK Groupama Arena BL
A MOL Vidi játékosai ünneplik a PAOK felett aratott bravúrgyőzelmet a székesfehérvári szurkolókkal
Vágólapra másolva!
A magyar bajnok MOL Vidi FC csütörtökön a Groupama Arénában 1-0-ra legyőzte a görög bajnokságban veretlenül listavezető PAOK Szaloniki csapatát. A mérkőzésen végig nagyszerű hangulat volt, amiből mindkét szurkolótábor kivette a részét.

Míg kezdetben a vendégsztektort megtöltő görögök voltak a hangosabbak, a második félidőre, különösen Georgi Milanov gólja után már a hazai drukkerek voltak sokkal hangosabbak. A lefújás után a piros-kék fényben úszó stadiont elhagyó, Fehérvártól Tarnaméráig az ország minden részéről érkező Vidi-drukkerek pedig az Origo riporterének kérdésére el is mondták, hogy miben és miért tudott a magyar bajnok ezúttal is a riválisa fölé nőni.