Reszketve megy Dortmundba, a német El Clásicóra a Bayern München
El Clásico. Van olyan focirajongó, aki nem ismeri ezt a kifejezést? Amikor 2013-ban a Bajnokok Ligája elődöntőiben kisorsolták a Bayern-Barcelona és a Real Madrid-Dortmund párharcokat, akkor a világ a legrangosabb klubsorozat döntőjébe is El Clasicót álmodott. Helyette megismerkedett ennek a kifejezésnek az akkor kreált német változatával, a Der Klassikerrel. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembley-ben, a BL-döntő keretében vívta története századik hivatalos mérkőzését. Vagyis már akkor is komoly múltja volt ennek a vetélkedésnek, és azóta sem fulladt unalomba egyetlen ilyen csata sem. A mostani sem fog, ezt garantáljuk.
Szombaton százhuszadszor feszül egymásnak a két német óriás. Az elmúlt kilenc évben csak ez a két csapat szerzett bajnoki aranyat Németországban. Igaz, messze van az aranyak elosztása az igazságostól, de mondhatjuk úgy is: ahogy a történelemben is nagyon kileng az inga a Bayern felé, úgy leng ki ebben a kilenc évben is.
Először az 1965-66-os szezonban találkoztak, hiszen amíg a Dortmund alapítója volt a Bundesligának, addig a kis Bayern abban az évben szerepelt először a legjobbak között. A rutinos BVB meg is leckéztette az újoncot: 2-0-ra és 3-0-ra győzte le a bajnokságban. A harmadik bajnoki randevújukon született először bajor győzelem, de azért hamar bosszút állt a Ruhr-vidéki alakulat, előbb 4-0-ra, majd 6-3-ra nyert. Utóbbi sikert negyedévvel azután könyvelhette el a Dortmund, hogy a Bayern Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert. A dortmundi gólszerzők egy kivétellel a mai rajongóknak is mondanak valamit: Emmerich mesterhármast szerzett, a világklasszis Libuda, a Schalke későbbi legendás menedzsere Rudi Assauer (a szivaros) és a kevésbé ismert Wosab egyet-egyet.
Akkoriban senkinek nem jutott eszébe Der Klassikerről beszélni ezen párharc kapcsán. Igaz, a foci hatása az emberek magánéletére is egészen más volt, elég talán annyit mondani, hogy mindössze 40 000 nézője volt a 6-3-as meccsnek a Stadion Rote Erdében. Ám ők legalább boldogok voltak, de ezt az érzést aztán jó sokáig nem ismerték a sárga-feketék szurkolói, ha a bajorokkal találkoztak. Münchenben kialakult egy világverő csapat, amely hamarosan háromszor nyerte meg a Bajnokcsapatok Európa Kupáját.
1971. november 27-én a Bayern 11-1-re verte a Dortmundot. A mai napig ez a Bayern legnagyobb győzelme a Bundesligában, de a Borussiának volt ennél nagyobb veresége is. Egy ilyen meccs gólszerzői még 47 év távlatából is megérdemlik, hogy elsoroljuk őket. Annál is inkább, mert a mai focirajongók előtt sem ismeretlenek: Gerd Müller, Uli Hoeness, Hoffman, Gerd Müller, Uli Hoeness, Beckenbauer, Breitner, Roth, Gerd Müller, Roth, Gerd Müller. Közülük négyet (Beckenbauert, Müllert, Hoenesst, Breitnert) senkinek nem kell bemutatni, „Bule” Roth két BEK-döntőben is gólt szerzett, talán csak Hoffmann meséje lényegesen rövidebb a többiekénél. A BVB ezek után négy évre elköszönt az első osztálytól, amíg a Bayern oktatta Európát a labdarúgás nevű tantárgyból, a BVB a másodosztályban szenvedett. Amikor visszatért, a Bayern meg leszállt a kontinens (és a világ) labdarúgásának trónjáról, többnyire egyenlő erők küzdelme jellemezte párharcaikat. A kilencvenes évek második felében viszont Dortmundban épült világverő alakulat, Ottmar Hitzfeld vezetésével.
Érdekes, hogy csak 1995-ben lett először Bundesliga-bajnok – a Bayern akkor már 12 címnél tartott. Ugyan a Bayernnek sem kellett elbujdokolnia, amikor 1996-ban megnyerte az UEFA Kupát, de abban a korszakban a nagy durranást a Borussia produkálta. Ugyanis 1997-ben harmadik német csapatként megnyerte a legrangosabb klubvetélkedést, amit akkor már Bajnokok Ligájának hívtak. Otthon fej-fej mellett haladtak, a kontinens viszont a Borussia lábainál hevert. Igaz, nem annyi ideig, mint korábban a Bayern esetében a hetvenes évek közepén. 1998 márciusában a két csapat a BL negyeddöntőjében találkozott.
Az egyik oldalon Hitzfeld, a másikon Trapattoni vezényelt.
Aki ismeri a két edző filozófiáját, az nem lepődik meg, hogy 180 perc alatt nem esett gól. A második meccs hosszabbítását Chapuisat döntötte el a Dortmund javára. Lehet, hogy igazságtalan az olasz mesterrel szemben, ha azt mondja valaki, hogy az edzők közti különbség döntött, úgyhogy fogalmazzunk inkább óvatosabban: az döntött, hogy Hitzfeld jobban ismerte a német játékosokat, a német mentalitást és a német nyelvet.
A német nyelvtudás közti különbségről nyilván nem is érdemes beszélni. Azért aki ráér, nézze meg valamelyik videómegosztón Trap mester legendás sajtótájékoztatóját, amely vélhetően a világ legnézettebb 3 perce ebben a nem túl szórakoztató műfajban. Ami inkább sorsdöntő volt az elődöntőbe jutást illetően, az Hitzfeld ravaszsága, amellyel túljárt ellenfelei eszén. Egyébként a Bayern jobb játékosállománnyal rendelkezett, és ezt bizonyította is a bajnokságban, ahol idegenben 2-0-ra, otthon 4-0-ra nyert.
Ebben a furcsa szituációban Uli Hoeness szokásos agresszivitásával, a pénz és a hatalom mindenhatóságát húzta elő a pakliból, majd
leigazolta a Dortmundtól Hitzfeldet.
Ezzel pont annyit mozdult a mérleg, hogy már nem a BVB volt feljebb, hanem a Bayern. Ezt a következő három évben nemcsak három bajnoki címmel, nemcsak két BL-döntővel (közülük 2001-ben diadalt hozóval) bizonyította Hitzfeld, hanem a 2000-2001-es szezonban két őrült mérkőzéssel is. Münchenben 6-2-es fieszta (gólszerzők: Salihamidzic (2), Scholl (2), Elber, Sergio illetve Herrlich és Addo), majd Dortmundban úgy 1-1, hogy Lizarazu a 35., Effenberg az 55. percben kapott piros lapja miatt a Bayern 20 percet sima, 35-öt pedig kettős emberhátrányban játszott. De a tapasztalt (ezúttal már a Münchent irányító) Hitzfeld jócskán túljárt egykori tanítványa, Sammer eszén. Tapasztalat kontra ifjúi lelkesedés. De szerencséje is volt: a 90. percben Rosicky szabadrúgása a kapufáról az onnan kb. öt méterre lévő Kahn kezébe pattant. Ekkor született az a legendás kép, amely szinte minden Kahnról szóló kiadványban szerepel: térdel a gólvonalon, a labda nála és másik kezét gúnyosan, diadalittasan ég felé emeli. Ja, ha az a szabadrúgás bemegy a Bayern nem nyer bajnoki címet abban az évben. Csak Bajnokok Ligáját.
Aztán a következő esztendőben megfricskázta mesterét Sammer – megszületett a BVB harmadik Bundesliga-aranya.
Ezt követően borzasztóan mély gödörbe zuhant a csapat.
Mind futballszakmai, mind vezetés-szervezés tekintetében. Tőzsdére ment, és ott nemcsak nyerni, de veszíteni is lehet. Míg a futballpályán elszenvedett vereségért egy hét múlva (vagy két hét múlva, esetleg egy fél szezont követően) vissza lehet vágni, a tőzsdén más szabályok szerint játszanak. A legnagyobb zűr közepette a segítő kéz a legnagyobb ellenféltől, a Bayern Münchentől érkezett. Talán olyan megfontolásból, hogy Tom macska is elunja az életét, ha nincs a közelében Jerry egér. Ekkor, a harmadik évezred első évtizedének közepén nagyon távol került egymástól a két csapat eredményesség szempontjából. A Bayern bajnok lett 2003-ban, 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben.
A Dortmund pedig 2007 márciusában a teljes mélypontot elérve egy pontra került a kieséstől.
Ekkor vette át a szakmai munka irányítását Thomas Doll, a Ferencváros későbbi edzője. Doll azon a tavaszon megmentette a kieséstől a Dortmundot, ám a következő szezonban csak a tizenharmadik helyen zárt vele. Igaz, nem voltak kiesési gondjai a BVB-nek, pont azt a 40 pontot szedte össze, amennyit minden alsóházi gárda a szezon elején kitűz célként, ugyanis a hárompontos rendszerben ennyivel még senki nem váltott osztályt lefelé. De a Dortmund vezetői nem a kiesés elkerülését tűzik ki első számú célként a csapat elé. Úgyhogy kicsit sem meglepő, hogy nem tartóztatták Dollt. Pedig a volt NDK-ban felnőtt edzőnek volt egy pici sikere a 2007-08-as szezonban.
A Dortmund Német Kupa-döntőt játszhatott. Ott hosszabbításra kényszerítette a Bayern Münchent. A sokkal esélyesebb bajor gárda csak a 103. percben született Toni-gólnak köszönhetően tudta érvényesíteni a papírformát. Ez volt a két csapat első komoly kupadöntője, mert a néha két csapattal, néha hattal megrendezett, néha meg sem rendezett Ligakupában, vagy a hasonlóan komolytalan Szuperkupában való ütközéseiket nem érdemes komolyan venni. Ezzel a kupadöntővel lezárult a Borussia vesszőfutása, bár
kevesen értették vezetőit, akik Doll helyére egy edzőként még alig bizonyított fiatalembert hoztak.
Aki viszont a 2006-os világbajnokság egyik televíziós szakkommentátoraként nagyon nagy népszerűségre tett szert a focirajongók körében. Sőt, valószínűleg a hölgyek körében is, mással ugyanis aligha magyarázható, hogy 2008-ban az év szemüvegesének választották Németországban. Az edzőt Jürgen Kloppnak hívják.
Aki, amint felvette a várt fordulatszámnál lényegesen gyorsabb sebességet, két egymást követő évben bajnok lett a Ruhr-vidékiekkel. Mindkét bajnokságban oda-vissza verte a rekordbajnokot, soha korábban nem fordult elő, hogy a Dortmund négy egymást követő bajnokin legyőzze a Bayernt. Sőt, zsinórban ötször diadalmaskodott Klopp csapata, az ötödik találkozó
a 2012-es Német Kupa-döntő volt, ahol 5-2-re ütötte ki a BVB a Bayernt, amely ettől a pofontól annyira megszédült, hogy egy hét múlva a Bajnokok Ligája fináléját is elbukta – saját stadionjában.
A klub megmentése terén produkált jó tett helyében ezt kapta a bajor alakulat. Persze tudjuk: más az üzlet és más a sportpályán nyújtott játék. Klopp dortmundi teljesítményére a koronát egy év múlva tehette volna fel a Bajnokok Ligája-diadallal, de erre már mindenki emlékszik: közös történelmük századik találkozása után a Bayern-játékosok és szurkolók ünnepelhettek. Mandzukic és Robben találata ellen Gündogan tizenegyesgólja kevés volt.
Az a találkozó nemcsak kettejük vetélkedése során volt mérföldkő, hanem a német labdarúgás történelmében is. Jelenleg semmi esély nem látszik arra, hogy a közeli vagy a távoli jövőben ismét két német csapat vívja az elitliga fináléját. Ez a két csapat persze azóta is ezen dolgozik. Meg egymás bajszának ráncigálásával foglalja el magát. A BL-döntő óta minden bajnoki címet a Bayern nyert, a 2014 és 2016-os Német Kupát is úgy nyerte meg, hogy a döntőben a Dortmundot verte. Viszont a 2015-ös és 2017-es kupa-elődöntőből a Dortmund úgy jutott a fináléba, hogy mindkétszer Münchenben diadalmaskodott.
Az örökmérleget tekintve nagy a Bayern fölénye.
Nem akkora, mint a Bundesliga bajnoki címeket tekintve (ez 27-5), de nagy. A müncheniek 57 meccset nyertek, a dortmundiak 31-et. Az összgólkülönbség: 230-154, a rekordbajnoknak. A Dortmundban lejátszott találkozók mérlege viszont nagyon érdekes: mindkét csapat húszszor nyert, tizenkilenc döntetlen mellett. Itt 95-92 a gólkülönbség a sárga-feketéknek.
Ősidőktől való ez a rivalizálás. De rég nem fordult elő, hogy a Dortmund úgy fogadhatja a Bayernt, hogy bajor győzelem esetén is ő lesz előrébb a tabellán. Viszont ha BVB-siker lesz, akkor 7 pontra duzzad kettejük között a különbség, és ez ugyebár már két játéknap alatt sem tüntethető el. Jelenleg minden mutatóban jobb a Dortmund, tizenkettővel több gólt rúgott, eggyel kevesebbet kapott, míg a Bayern már kétszer is kikapott, a Dortmund még veretlen. A bajnokságban.
Mert a listavezető kedden vereséget szenvedett az Atlético Madrid otthonában BL-meccsen.
A Német Kupában pedig látványosan szenved. Eddig két másodosztályú csapat ellen is döntetlenre állt 90 perc után. Sőt, 120 után is. Csak a hosszabbítás hosszabbításában tudta berúgni a győztes gólt Reus a Greuther Fürth otthonában és az Union Berlin ellen hazai pályán.