Vágólapra másolva!
A francia L'Équipe magazin szerint két kérője maradt a Lyon válogatott középpályásának, Nabil Fekirnek: a Chelsea és a Bayern München szeretné leigazolni a bombaformában lévő játékost.

Fekirt nyáron már összeboronálták a Liverpoollal és bár mindenki biztosra vette, hogy csatlakozik Jürgen Klopp együtteséhez, végül maradt Lyonban. Azóta a vörösök érdeklődése alábhagyott, sőt, a többi topklubbé is, immáron "csupán" a Bayern München és a Chelsea maradt a kérők közül.

Könnyen lehet, hogy nyáron már nem a Lyon mezét emeli majd a magasba Nabil Fekir Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Menedzsere elmondása szerint a játékos szívesen kipróbálná magát egy új országban, nyitott az új kihívásokra, de jelenleg csak a Lyonra koncentrál. Edzője, Bruno Génésio is hasonlóban bízik, aki szerint Fekirre kulcsszerep vár a következő hetekben mind a Bajnokok Ligájában, mind a hazai porondon.