A sírból hozta vissza a meccset a Barca a kiesőjelölt ellen

fbl Horizontal
Barcelona's Uruguayan forward Luis Suarez (R) celebrates with teammates after scoring a goal during the Spanish league football match between Rayo Vallecano de Madrid and FC Barcelona at the Vallecas stadium in Madrid on November 3, 2018. (Photo by BENJAMIN CREMEL / AFP)
Vágólapra másolva!
A Barcelona győzelmi sorozata továbbra is él Lionel Messi nélkül, igaz, ezúttal nagyon kevés kellett ahhoz, hogy megszakadjon. A La Liga 11. fordulójában az otthon játszó Rayo Vallecano a 87. percig 2-1-re vezetett, de Dembele és Suarez második góljával a katalán óriás fordítani tudott, elhozta a három pontot és maradt a tabella élén.

A címvédő jól kezdte a mérkőzést és mindössze 11 perc után megszerezte a vezetést. Jordi Alba kapott egy remek hosszú indítást, visszagurított az alapvonalról, amivel megtalálta az ötösön a tökéletes ütemben érkező Suarezt, ő pedig a kapuba passzolt.

A Barcelona az első fél órában teljesen kontrollálta a mérkőzést, a 31. perc legelején viszont majdnem egyenlített a Rayo, egy középre tett labdára Pozo robbant be, de ajtó-ablak helyzetben mellé lőtt közvetlen közelről.

Vérszemet kapott a kiscsapat, letámadta a Barcát, Pozo pedig egy gyönyörű lövéssel javította előző hibáját.

Összeszedte a labdát egy rossz beadás után, majd fantasztikusan csavart a bal alsóba a kapufa érintésével. Érdekesség, hogy a La Liga idei kiírásában először kapott gólt a Barca a tizenhatoson kívülről.

Éledezett a katalán csapat, a 41. percben Suarez kis híján lemásolta Pozo gólját, de az ő kapáslövése kifelé pattant a kapufáról, ez volt a félidő utolsó említésre méltó eseménye.

Az második játékrész is Barcelona-fölénnyel indult, de Coutinho rossz megoldást választott passz helyett, pedig középen teljesen üresen volt Suarez. A Rayo is mutatott életjeleket, de csak egy lesziccerig jutott eleinte.

Az 57. percben viszont gólig, amivel sokkolta a csapat a címvédőt.

Embarba beadására De Tomas érkezett a röviden és csúsztatott a kapufára, a kipattanóra pedig az alig egy perccel korábban beállt Alvaro Garcia csapott le és a kapuba belsőzött.

Nem sokkal később kis híján megszületett a harmadik Rayo-gól is, Jordi Albának kellett az utolsó pillanatban mentenie. Még leírni is furcsa, de az 55. perctől kezdve mintha csak az utolsó előtti helyen álló Rayo lett volna a pályán, az enerváltnak tűnő Barcelona nem találta a ritmust. Imbula először szólóból, majd szabadrúgásból veszélyeztetett, utóbbinál Ter Stegennek is akadt dolga.

A 80. percig kellett várni a Barca első kapura tartó lövésére a második félidőben, ekkor Suarez lépett ki Munir indításával, de a védő szorításában csak Garcia kapust tudta eltalálni. A 86. percben Jordi Alba adott középre, ahol berobbant Suarez, de Alberto Garcia ezúttal is kifogott rajta.

Nem bírta ki azonban a Rayo a Barca utolsó percekbeli nyomását.

Az előre húzódó Pique fejelt le egy labdát a csereként beállt Dembelének, aki kapásból, ballal kilőtte a hosszú alsót.

A hidegzuhany pedig a 90. percben érkezett a hazaiaknak, amikor Sergi Roberto remek keresztlabdáját Suarez bevetődve juttatta a Rayo kapujába, ezzel fordított és meg is nyerte a mérkőzést a Barcelona. Amely továbbra is hibátlan Lionel Messi nélkül, de erre a mérkőzésre aligha lehet büszke, maximum az utolsó 10 percre. A címvédő ezzel négy ponttal ellépett az Atlético Madridtól, és biztosan az élen zárja a 11. fordulót.

1. félidő
35Jose Pozo
17Clement Lenglet
10Luis Suarez
10Jordi Alba
6Jordi Amat
2. félidő
90Luis Suarez
90Sergi Roberto
90Emiliano Velazquez
89Alberto Garcia
87Ousmane Dembele
87Gerard Pique
71Alejandro Galvez
70Jordi Alba
67Philippe Coutinho
67Arthur
65Raul de Tomas
57Alvaro Garcia
57Oscar Trejo
52Rafinha
49Raul de Tomas
Összeállítások
Rayo Vallecano4-1-4-1
Barcelona4-3-3
Football Pálya
1
Alberto
Garcia
17
Luis
Advincula
23
Alejandro
Galvez
16
Jordi
Amat
7
Alex
Moreno
27
Santi
Comesana
11
Adrian
Embarba
12
Giannelli
Imbula
8
Oscar
Trejo
22
Jose
Pozo
9
Raul
de Tomas
1
Marc-Andre
ter Stegen
20
Sergi
Roberto
3
Gerard
Pique
15
Clement
Lenglet
18
Jordi
Alba
4
Ivan
Rakitic
5
Sergio
Busquets
8
12
9
Luis
Suarez
7
Philippe
Coutinho

Rayo Vallecano

Kezdők
1Alberto Garcia
89
17Luis Advincula
23Alejandro Galvez
71
16Jordi Amat
6
7Alex Moreno
27Santi Comesana
11Adrian Embarba
12Giannelli Imbula
8Oscar Trejo
57
22Jose Pozo
35
9Raul de Tomas
65
49
2Tito
13Stole Dimitrievski
10Gael Kakuta
14Bebe
15Alexander Alegria
20Emiliano Velazquez
90
21Abdoulaye Ba
18Alvaro Garcia
57
Cserék

Barcelona

Kezdők
1Marc-Andre ter Stegen
20Sergi Roberto
90
3Gerard Pique
87
15Clement Lenglet
17
18Jordi Alba
70
10
4Ivan Rakitic
5Sergio Busquets
8Arthur
67
12Rafinha
52
9Luis Suarez
90
10
7Philippe Coutinho
67
13Jasper Cillessen
2Nelson Semedo
11Ousmane Dembele
87
19Munir El Haddadi
22Arturo Vidal
26Carles Alena
36Juan Brandariz
Cserék

A Valencia otthon 1-0-ra kikapott a Gironától, a mérkőzés egyetlen gólját Pere Pons szerezte a második félidő elején. A hazai együttes 26-5-re nyerte a kapura lövések statisztikáját, de így is vereséget szenvedett, amellyel véget ért a nyolcmeccses (1 győzelem, 7 döntetlen) veretlenségi sorozata. A csapat továbbra is egyetlen meccset nyert a La Liga idei kiírásában.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 27 20 1 6 56-18 38 66
D
GY
D
GY
D
I
2.
Girona 27 18 4 5 57-33 24 59
D
V
V
GY
V
I
3.
Barcelona 27 17 3 7 56-34 22 58
GY
D
GY
GY
D
I
4.
Atletico Madrid 27 17 6 4 54-29 25 55
D
V
GY
D
GY
I
5.
Athletic Bilbao 27 14 5 8 46-26 20 50
GY
D
GY
V
D
I
6.
Real Betis 27 10 5 12 32-28 4 42
D
GY
D
GY
V
I
7.
Real Sociedad 27 10 7 10 37-29 8 40
D
V
GY
V
V
I
8.
Valencia 26 10 9 7 31-31 0 37
V
GY
V
D
D
I
9.
Las Palmas 27 10 10 7 29-29 0 37
D
GY
V
D
D
I
10.
Osasuna 27 10 11 6 31-37 -6 36
V
GY
GY
D
GY
I
Teljes lista