Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 11. fordulójának szombati délutáni összecsapásán az Inter 5-0-ra verte Genoa együttesét, így a milánói csapat a jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte a Napolit, és feljött a tabella második helyére.
Az Inter könnyedén verte a Genoa együttesét Forrás: AFP/Miguel Medina

Az Inter már a 16. percre kétgólos előnybe került,

előbb Roberto Gagliardini, majd Matteo Politano volt eredményes. Bár a félidő hátralévő részében is nagy fölényben játszott a hazai csapat, újabb gól már nem esett.

A második félidőben azonban növelni tudta az előnyét Luciano Spalletti együttese, a 49. percben Gagliardini megszerezte a csapata harmadik, míg saját maga második találatát.

A hajrában még Joao Mario és Radja Nainggolan is eredményes volt,

így milánóiak ezzel a kiütéses sikerrel hetedik meccsüket nyerték meg sorozatban a Serie A-ban, amellyel sikerült fellépniük a tabella második fokára.

Utoljára 1996-ban fordult elő utoljára,

hogy az Inter az első 20 percben két gólt szerzett bajnokin, és mindkét találatot olasz játékos szerezte. Akkor Branca és Carbone talált be a Padova ellen, ezúttal Gagliardini és Politano volt eredményes.

1. félidő
34Sandro
31Lautaro Martinez
18Koray Guenter
16Matteo Politano
16Joao Mario
14Roberto Gagliardini
8Danilo D'Ambrosio
2. félidő
90Joao Mario
90Keita Balde
90Radja Nainggolan
90Joao Mario
87Marcelo Brozovic
80Romulo
76Ivan Perisic
74Miguel Veloso
58Sandro
58Matteo Politano
51Goran Pandev
49Roberto Gagliardini
Összeállítások
Internazionale4-3-3
Genoa3-4-1-2
Football Pálya
1
Samir
Handanovic
33
Danilo
D'Ambrosio
6
Stefan
de Vrij
37
Milan
Skriniar
29
5
Roberto
Gagliardini
77
Marcelo
Brozovic
15
Joao
Mario
16
Matteo
Politano
10
Lautaro
Martinez
44
Ivan
Perisic
4
Domenico
Criscito
0
Ionut
Andrei Radu
14
Davide
Biraschi
0
Cristian
Romero
3
Koray
Guenter
32
Pedro
Pereira
8
30
22
Darko
Lazovic
24
Daniel
Bessa
19
Goran
Pandev

Internazionale

Kezdők
1Samir Handanovic
33Danilo D'Ambrosio
8
6Stefan de Vrij
37Milan Skriniar
29Dalbert
5Roberto Gagliardini
49
14
77Marcelo Brozovic
87
15Joao Mario
90
90
16
16Matteo Politano
58
16
10Lautaro Martinez
31
44Ivan Perisic
76
27Daniele Padelli
2Sime Vrsaljko
8Matias Vecino
9Mauro Icardi
11Keita Balde
90
13Andrea Ranocchia
14Radja Nainggolan
90
18Kwadwo Asamoah
20Borja Valero
23Miranda
87Antonio Candreva
Cserék

Genoa

Kezdők
4Domenico Criscito
0Ionut Andrei Radu
14Davide Biraschi
0Cristian Romero
3Koray Guenter
18
32Pedro Pereira
8Romulo
80
30Sandro
58
34
22Darko Lazovic
24Daniel Bessa
19Goran Pandev
51
11Christian Kouame
23Alessandro Russo
25Rok Vodisek
5Lisandro Lopez
9Krzysztof Piatek
10Gianluca Lapadula
15Luca Mazzitelli
33Ivan Lakicevic
40Stephane Omeonga
44Miguel Veloso
74
45Iuri Medeiros
87Ervin Zukanovic
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista