Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a világbajnokság mezőnyének 48 csapatosra bővítése már 2022-ben, Katarban megvalósítható.

"Arról már döntöttünk, hogy a világbajnokságon részt vevő csapatok számát 32-ről 48-ra emeljük. Ez 2026-ban lép érvénybe.

Lehetséges. Miért ne volna az?" - mondta Gianni Infantino szerdán az ázsiai konföderáció Kuala Lumpur-i kongresszusán.

Gianni Infantino előjön az ötlettel Forrás: AFP/Mohd Rasfan

Jelen állás szerint az első 48 csapatos vb-t az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó rendezi nyolc év múlva. A módosítás korábbi bevezetésének lehetőségéről Katar a jövő év elején foglal állást.

Infantino emlékeztette a jelenlévőket, hogy a változtatással a jelenlegi 4,5, helyett 8,5 helye lenne az ázsiai kontinensnek, ami üdvrivalgást váltott ki a kongresszus helyszínén.

– mondta.

Hasszan al-Tavadi, a katari szervezőbizottság vezetője a francia hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy elemzik a megvalósíthatósági tanulmányokat és

a végleges döntést még a selejtezősorozat kezdete előtt meghozzák,

valamikor a jövő év első harmadában.

Az újraválasztásáért 2019 júniusában versenybe szálló Infantino az elmúlt időszakban több tervvel is előállt, melyek támogatottsága korántsem egyértelmű. Felvetődött a Konföderációs Kupa megszüntetése, a klubvilágbajnokság bővítése és egy Globális Nemzetek Ligája létrehozása. A FIFA tanácsa a legutóbbi ülésén, múlt pénteken arról határozott a ruandai Kigaliban, hogy munkacsoportot állít fel az elképzelések részletes áttekintésére. Az eseti bizottságnak a március 14-ei tanácsülésen, Miamiban kell ismertetnie megállapításait.