Vágólapra másolva!
A Barcelonától elszenvedett megalázó vereség után a Real Madrid hivatalos közleményben tudatta, hogy megvált Julen Lopeteguitől. A helyét ideiglenesen a tartalékcsapat edzője, a klub korábbi játékosa, Santiago Solari veszi át.

Lopeteguit - aki 2016-tól idén nyárig a spanyol válogatottat irányította - viharos körülmények között, három nappal az oroszországi világbajnokság kezdete előtt nevezték ki a Realnál, amelynél mindössze 138 napot és 14 mérkőzést élt meg. A mérlege hat győzelem, két döntetlen, hat vereség, 21 rúgott és 20 kapott gól volt.

Lopetegui négy hónapig volt a Real vezetőedzője Forrás: AFP/Javier Soriano

Az Opta szerint 1929 óta Lopetegui a Real történetének második legkevesebb meccset megélt edzője José Antonio Camacho után, aki 2004-ben hat bajnokin irányította a csapatot.

A Real nem tartott sajtótájékoztatót, hogy megmagyarázza a döntést, csak egy közleményt adott ki, amelyben azt írja, hogy az eddigi eredménysor méltatlan a klubhoz, lévén, nyolc Aranylabdára-jelölt játékos van a keretben. A vezetőség változatlanul hisz benne, hogy még elérhetőek azok a célok, amelyeket a szezon előtt megfogalmaztak.

Lopetegui helyét ideiglenesen a Real Madrid Castilla trénere, Santiago Solari veszi át, aki az első hírek szerint négy mérkőzésen (Melilla, Valladolid, Plzen, Celta Vigo) irányítja a csapatot, az új, végleges és egyelőre meg nem nevezett edző a legközelebbi válogatott szünet után ül le a kispadra. Eddig arról volt szó, hogy Antonio Conte lesz az, de őt állítólag nem látnák szívesen a játékosok.

A spanyol szövetség szabályai szerint az ideiglenes tréner két hétig végezheti a munkáját, utána a csapatoknak ki kell jelölniük egy végleges edzőt, vagy az ideiglenessel kell szerződést kötniük.

Solari kedden délelőtt 11 órakor tartja az első edzését a csapatnak, ezt követően sajtótájékoztatót ad Valdebebasban.

A siker helyett a Realt és a megaláztatást választotta a naiv fociedző

A Barcelonától elszenvedett 5-1-es vereség után a Real Madrid klubelnöke, Florentino Pérez megvált Julen Lopeteguitől. Lopetegui a spanyol válogatott megváltója lehetett volna, de egy rosszul időzített döntéssel lehet, hogy az egész karrierjét hazavágta.