Vágólapra másolva!
A görög napilapok internetes kiadásai túlnyomórészt a PAOK labdarúgócsapatának felforgatott összeállításáról, valamint a Vidi FC megérdemelt sikeréről írtak, miután a székesfehérvári együttes csütörtök este vendégként 2-0-ra legyőzte a szaloniki gárdát az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

A tudósítások többsége kiemelte, hogy a házigazdáknak az első félidőben nem volt reális esélye az egyenlítésre Huszti Szabolcs 12. percben szerzett gólja után, Stopira közvetlenül a szünet előtt szerzett gólja pedig szinte meg is pecsételte a PAOK sorsát.

A Kathimerini című lap kitért rá, hogy a Vidi

„A PAOK-nál néhány állandó kezdőjátékost pihentettek ezen az összecsapáson, és a csapat drágán megfizetett ezért” – áll az újság beszámolójában, amely szerint a hazaiak teljesítménye „csalódást keltő volt egy közepes tudású együttes ellen, amelyet az AEK Athén augusztusban, a Bajnokok Ligája selejtezőjében búcsúztatott.”

A tudósító hozzátette,


Az alphafreepress.gr weboldal úgy fogalmazott „a vendégek tisztességesen nyertek a gyenge PAOK ellen”. A tudósításban az olvasható, hogy a házigazdák „nem voltak éhesek a sikerre”, a kezdőcsapat megszokott összetételét átrendező öt változtatás pedig „gyenge teljesítményben jelentkezett”. A beszámoló szerint a PAOK „néhány jobb pillanattól eltekintve végig szenvedett, és nem volt reális esélye még a pontszerzésre sem”.

Az Eleftheros Typos azt emelte ki, hogy a hazai együttesnek „csak képzeletben létezett terve a győzelemre vonatkozóan, mert megvalósítani ebből szinte semmit sem tudtak a játékosok”.

A Naftemporiki című lap szerint a PAOK „nem találta a ritmust”, és „a futballisták erőfeszítéseit nem koronázta siker” az első félidőben. Az újság azt írta, a második játékrészben „igyekezett agresszívabban játszani” a hazai csapat, de ez is „hiábavalónak bizonyult, mert gólt így sem sikerült szereznie”.

Az Európa-liga L csoportját a Chelsea hibátlan mérleggel, azaz kilenc ponttal vezeti, mögötte viszont a Vidinek, a PAOK-nak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három-három pontja van.

A magyar bajnok a november 8-i negyedik fordulóban a PAOK-ot fogadja a Groupama Arénában.