Visszavonul a holland fociválogatott legeredményesebb játékosa

Robin Van Persie
Netherlands' Robin van Persie (3rd L) reacts to a group of families and friends during a training session in Rio de Janeiro on June 14, 2014, the day after their first match victory by 5-1 against Spain in the FIFA World Cup in Brazil. AFP PHOTO / YASUYOSHI CHIBA (Photo by YASUYOSHI CHIBA / AFP)
Vágólapra másolva!
Robin Van Persie, a holland fociválogatott történetének legeredményesebb focistája elmondta, azt tervezi, hogy a szezon végén befejezi profi pályafutását.

A 35 éves Van Persie az idei szezonban kilenc bajnoki mérkőzésen hat gólt szerzett, mellette pedig kiosztott két gólpasszt is, ami nem arról tanúskodik, hogy eljárt volna felette az idő. Mégis úgy véli, hogy 18 év profiskodás után 36 évesen szögre akasztja a csukáit.

A legendás holland focista végigjárta a ranglétrát a rotterdami együttesben, 2002-ben alig 19 évesen már alapembere volt az UEFA Kupa-győztes csapatnak. Ezt követően 2004 nyarán szerződtette a Premier League-ben szereplő Arsenal, ahol nyolc év alatt 132 gólt szerzett, és 55 gólpasszt adott, ezzel pedig a legendás

Thierry Henry mögött a klub történetének második legeredményesebb játékosa lett.

Van Persie valóságos divatdiktátorként érkezett Londonba Forrás: mirror.co.uk

Az észak-londoni pályafutása alatt két angol Szuperkupát, egy FA-Kupát nyert, a 2011/12-es szezonban pedig gólkirály lett, mellette pedig az újságírók és a labdarúgók megválasztották az év játékosának Angliában. Nyolc év után azonban távozott az Arsenaltól, ugyanis 29 éves volt, és még sosem nyert bajnoki címet, így

arra a döntésre jutott, hogy a Sir Alex Ferguson vezette Manchester Uniteddal valóra válthatja gyerekkori álmát.

Nem is tévedett, ugyanis a Vörös Ördögök a skót menedzser utolsó szezonjában Van Persie vezérletével behúzták a Premier League-trófeát, a holland támadó pedig zsinórban másodszor lett gólkirály a szigetországban.

Robin Van Persie a Manchester Unitedban is gólkirály lett Forrás: AFP/Andrew Yates

A 2012/13-as szezon végén Ferguson távozott a Manchester United éléről, a klub pedig azóta stagnál. David Moyes irányítása alatt RvP csak 12 bajnoki gólig jutott, igaz csak 21 mérkőzésen lépett pályára, ugyanis egyre többet volt sérült. Ezt követően a holland Louis Van Gaal vette át a United irányítását, ami akár jót is jelenthetett volna Van Persie-nek, hiszen annak idején a csapatkapitányi karszalagot is megkapta a szakembertől a válogatottban. Ennek ellenére a ballábas csatár továbbra sem találta önmagát, és csupán tíz góllal zárta a szezont, így az idény végén elköszönt, és a török Fenerbahce focistája lett.

Az isztambuli csapatban két és fél szezont játszott, 87 mérkőzésen 36 gólt szerzett, de továbbra is sérülések gyötörték, így a Fenerből és a holland válogatottból is egyre többször kimaradozott.

Végül idén januárban visszatért korábbi sikerei helyszínére, Rotterdamba ahonnan indult a pályafutása.

„Az utóbbi években elvesztettem az örömöt a futballban,

nem akartam, hogy így érjen véget a pályafutásom. Azért tértem vissza a Feyenoordba, hogy újra élvezzem a játékot" – mondta Van Persie, aki minden bizonnyal az idény végén befejezi a pályafutását.

Robin Van Persie és családja 2018 januárjában tértek haza Rotterdamba Forrás: Anadolu Agency/2018 Anadolu Agency/Abdullah Asiran

Van Persie 2005. június 4-én mutatkozott be a holland válogatottban egy Románia elleni vb-selejtező mérkőzésen, négy nappal később Finnország ellen pedig meg is szerezte első gólját az Oranjében. 2013. október 11-én mesterhármast szerzett a Magyarország elleni 8-1-re végződő vb-selejtezőn, ezzel

megdöntötte Patrick Kluivert 40 gólos rekordját, azóta pedig a holland válogatott történetének legeredményesebb játékosa.

Van Persie 102 meccsen 50 gólt szerzett a holland válogatottban, a 2010-es világbajnokságon ezüstérmet, a 2014-es vb-n pedig bronzérmet nyert a holland csapattal.