Bravúros győzelem után a MOL Vidi harcban a továbbjutásért

Huszti Szabolcs, MOL Vidi
Huszti Szabolcs szerezte a MOL Vidi első gólját az Európa-liga idei kiírásában
Vágólapra másolva!
A magyar bajnok MOL Vidi FC Huszti Szabolcs és Stopira góljaival 2-0-ra legyőzte a görög PAOK-ot Szalonikiben az Európa-liga L csoportjának 3. fordulójában. Marko Nikolics csapata végig nagyon fegyelmezetten futballozott, és ezzel a bravúrgyőzelemmel újra komoly esélye nyílt a továbbjutásra.

A magyar bajnok MOL Vidi az Európa-liga első fordulójában hazai pályán kikapott a fehérorosz BATE Boriszovtól (0-2), majd a szenzációs játék ellenére a Chelsea otthonában is pont nélkül maradt (0-1), míg a PAOK az első fordulóban hazai pályán kikapott az angol Chelsea-től (0-1), majd a BATE Boriszov otthonában javított (4-1), így a meccs előtt három pontja volt.

Huszti Szabolcs gólt szerzett, és gólpasszt adott az első félidőben Forrás: AFP/Sakis Mitrolidis

Nem elég jól játszani, most már pontokat kell szerezni – hangsúlyozta Marko Nikolics, a MOL Vidi FC edzője a PAOK Szaloniki Európa-liga-mérkőzés előtt tartott szerdai sajtótájékoztatóján. A szerb szakember azt mondta, hogy az előző fordulóban, Londonban a Chelsea ellen megvolt a kiváló játék, csak egy kis szerencse kellett volna a jobb eredményhez.

Mindkét csapat óvatosan kezdte a mérkőzést. Igaz, a görög csapat birtokolta többet a labdát, de az első tíz percben nem tudott veszélyes helyzetet kialakítani a MOL Vidi kapuja előtt.

A magyar bajnok viszont a 12. percben nemcsak veszélyeztetett, de a vezetést is megszerezte.

A francia Loïc Nego szerzett labdát a görög tizenhatoson belül, középre centerezett, az érkező Huszti Szabolcs pedig kibújt a védője szorításából, és öt méterről a jobb alsó sarokba pöckölte a labdát.

A 22. percben ismét megvillant a Vidi. Huszti bal oldali keresztlabdájára Nego érkezett a hosszú oldalon, 14 méterről kapásból próbálkozott, de lövése mellé ment. Ezt követően ismét a PAOK ragadta magához a kezdeményezést, de a MOL Vidi szervezetten védekezett, így az agyrázkódása után felépülő és a kapuba visszakerülő Kovácsik Ádámnak nem akadt komoly dolga, csak hazaadásokat kellett megjátszani lábbal.

A 45. percben pedig újabb fantasztikus fordulat történt.

Huszti bal oldali szögletére Stopira robbant be a hosszú oldalon, és öt méterről védhetetlenül a kapu bal oldalába fejelt.

A második Vidi-gól után lőttek először kapura a görögök. A csapatkapitány Dimitriosz Pelkasz kapott egy visszagurított labdát, 16 méterről kapura bombázott, de Kovácsik vetődve hárított.

A PAOK a második félidőben sem tudott mit kezdeni a Vidi védekezésével, így Razvan Lucescu vezetőedző beküldte a pályára a görög góllövőlista második helyén álló szerb csatárt, Alekszandar Prijovicsot.

Az 54. percben eldönthette volna a meccset a magyar bajnokcsapat.

Vinícius felszabadítása után Marko Scsepovics került helyzetbe, de a tizenhatos vonalán ketten is összezártak előtte, így elmaradt a helyzet (és talán egy büntető is).

Marko Scsepovics rengeteget dolgozott a mérkőzésen Forrás: AFP/Sakis Mitrolidis

A második félidő is a MOL Vidinek kedvező forgatókönyv szerint zajlott. A görögök ugyan többet birtokolták a labdát, de támadásban teljesen ötlettelenek voltak, míg a székesfehérváriak előtt óriási területek nyíltak, így

Husztival és a villámgyors Negóval kedvükre kontrázhattak.

A görögök első komoly helyzete a 75. percben jött.

Ekkor az egyiptomi Amr Warda bal oldali szabadrúgására a zöld-foki-szigeteki Fernando Varela érkezett, de szerencsére az ötméteres csukafejese nem volt olyan pontos, mint a MOL Vidiben futballozó honfitársáé, Stopiráé, így az eredmény nem változott.

A két zöld-foki-szigeteki játékos összeölelkezése a kezdőrúgás előtt Forrás: PAOK Szaloniki/Twitter

A 86. percben a MOL Vidi megszerezhette volna a harmadik gólt. A csereként beálló Kovács István remek labdával kiugratta a saját térfeléről induló Armin Hodzicot, a szintén kispadról érkező bosnyák támadó berobogott a kapuig, a ziccerét azonban Alexandrosz Paschalakisz bravúrral kitenyerelte.

Az utolsó percekben a Vidinek taktikusan futballozva már csak lassítania kellett a játékot. Kovácsik Ádám a 93. percben a holland Diego Biseswar szabadrúgását még bravúrral kiütötte a bal felső sarokból, így az eredmény már nem változott.

A Vidi megnyerte a meccset napra pontosan hat évvel azután, hogy az Európa-ligában megverte a Baselt Székesfehérváron.

Ezzel a MOL Vidi megszerezte első győzelmét az Európa-liga L csoportjában, és feljött a csoport harmadik helyére a PAOK Szaloniki mögé. A csoport másik mérkőzésén a Chelsea 3-1-ra legyőzte a fehérorosz BATE Boriszovot a londoni Stamford Bridge-en, ezzel az angol csapat százszázalékos teljesítménnyel áll az élen, mögötte pedig mindhárom együttesnek három pontja van, így a második továbbjutó helyért való küzdelem teljesen nyílt.

1. félidő
45Stopira
45
23Anel Hadzic
23Anel Hadzic
12Loic Nego
1
2. félidő
94
85Armin Hodzic
85Armin Hodzic
79Georgi Milanov
79Georgi Milanov
75Attila Fiola
75Attila Fiola
73Loic Nego
73Loic Nego
66Nikos Karelis
66Nikos Karelis
65Marko Scepovic
65Marko Scepovic
52Yevhen Shakhov
52Yevhen Shakhov
48Ádám Kovácsik
48Ádám Kovácsik
47
46Dimitrios Limnios
46Dimitrios Limnios
46
Összeállítások
PAOK FC4-2-3-1
Fehérvár FC5-3-2
Football Pálya
31
Alexandrosz
Pacalakisz
3
Leo
Matos
5
Fernando
Varela
15
Jose
Angel Crespo
6
Alin
Tosca
28
Yevhen
Shakhov
87
Jose
Canas
18
Dimitrios
Limnios
10
Dimitrios
Pelkas
7
Omar
El Kaddouri
11
Nikos
Karelis
74
Ádám
Kovácsik
5
Attila
Fiola
23
Roland
Juhász
11
Loic
Nego
3
22
17
Máté
Pátkai
8
Anel
Hadzic
77
Georgi
Milanov
44
Marko
Scepovic
12
Tomas
Tujvel

PAOK FC

Kezdők
31Alexandrosz Pacalakisz
3Leo Matos
5Fernando Varela
15Jose Angel Crespo
6Alin Tosca
28Yevhen Shakhov
52
52
87Jose Canas
18Dimitrios Limnios
46
46
10Dimitrios Pelkas
7Omar El Kaddouri
11Nikos Karelis
66
66
1Rodrigo Rey
9Aleksandar Prijovic
19Pontus Wernbloom
21Diego Biseswar
34Yevhen Khacheridi
74Amr Warda
98Leo Jaba
Cserék

Fehérvár FC

Kezdők
74Ádám Kovácsik
48
48
5Attila Fiola
75
75
23Roland Juhász
11Loic Nego
73
73
12
3Vinicius
22Stopira
45
17Máté Pátkai
8Anel Hadzic
23
23
77Georgi Milanov
79
79
44Marko Scepovic
65
65
12Tomas Tujvel
10István Kovács
13Zsombor Berecz
15Armin Hodzic
85
85
19Boban Nikolov
25Krisztián Tamás
65Szilveszter Hangya
Cserék