Messi gyorsan megnyerte a meccset a Barcának, majd megsérült

Horizontal
Barcelona's Argentinian forward Lionel Messi receives medical assistance during the Spanish league football match FC Barcelona against Sevilla FC at the Camp Nou stadium in Barcelona on October 20, 2018. (Photo by LLUIS GENE / AFP)
Vágólapra másolva!
A Barcelona hazai pályán 4-2-re győzött a Sevilla ellen a spanyol bajnokság kilencedik fordulójában. Messi gólt lőtt és gólpasszt adott, majd megsérült a könyöke, és le kellett cserélni. Az első hírek szerint semmi komoly.

A forduló rangadóján a Barcelona hamar a sevillaiak tudtára adta, hogy nincs semmi keresnivalójuk a Camp Nouban: a második percben Messi Suárezzel játszott össze a tizenhatos előterében, majd kihagyhatatlan helyzetbe hozta Coutinhót, aki közelről a felső sarokba tekert.

A gól után rögtön egyenlíthetett is volna a Sevilla, de Arana csak a kapufát találta el. A 12. percben Messi lépett ki Suárez labdájával, és ahogy azt ilyen helyzetben 10-ből 10-szer szokta, kilőtte a hosszú alsót.

Messit le kellett cserélni sérülés miatt Forrás: AFP/Lluis Gene

Néhány perccel később egy test a test elleni párharcban Messi rosszul fogott talajt, kínkeserves arccal fogta a karját, amit be is kellett fáslizni. Nem tűnt komolynak, de mivel a meccs már zsebben volt, jövő héten pedig El Clásicó lesz, Ernesto Valverde lecserélte őt, Dembélé állt be helyette (megj.: az első hírek szerint könyökrándulásról van szó).

Az első félidő végén a Sevillának megvolt az esélye a szépítésre, a középen jól berobbanó Sarabia lövése azonban kevéssel elkerülte a kaput.

A szünet után Vázquez óriási lehetőséget hagyott ki (vagy megfordítva, Ter Stegen védett nagyot), hogy aztán a Barcelona az első valamirevaló helyzetéből megszerezze a harmadikat: egy jó kiugratást követően Suárez kicselezte a védőjét, majd megpróbálta eltolni Vaclík mellett a labdát, de a kapus elkaszálta őt. A megítélt büntetőt az uruguayi védhetetlenül lőtte a jobb alsóba.

Suárez tizenegyesből talált be Forrás: AFP/Lluis Gene

A 79. percben a Sevilla szépített: Sarabia lövésébe belekapott Lenglet, így Ter Stegen tehetetlen volt. A hajrában a német kapus egy akción belül két hatalmas védést is bemutatott, majd a 88. percben Rakitic meglőtte a negyediket. De nem ez volt az utolsó gól a meccsen, a hosszabbításban a csereként beállt Muriel is betalált, így lett 4-2 a vége.

Győzelmével a Barcelona átvette a vezetést a tabellán. Az Alavés a második, a Sevilla a harmadik.

Összefoglaló itt.

1. félidő
26Lionel Messi
12Lionel Messi
12Luis Suarez
2Philippe Coutinho
2Lionel Messi
2. félidő
90Wissam Ben Yedder
90Luis Muriel
88Ivan Rakitic
81Luis Suarez
79Clement Lenglet
78Andre Silva
69Franco Vazquez
67Arthur
63Luis Suarez
62Tomas Vaclik
54Simon Kjaer
Összeállítások
Barcelona4-3-3
Sevilla3-4-1-2
Football Pálya
23
Samuel
Umtiti
24
Thomas
Vermaelen
1
Marc-Andre
ter Stegen
2
Nelson
Semedo
3
Gerard
Pique
15
Clement
Lenglet
18
Jordi
Alba
4
Ivan
Rakitic
5
Sergio
Busquets
8
10
Lionel
Messi
5
Ibrahim
Amadou
15
Maxime
Gonalons
1
Tomas
Vaclik
4
Simon
Kjaer
6
Daniel
Carrico
3
Sergi
Gomez
16
Jesus
Navas
10
Ever
Banega
22
Franco
Vazquez
23
Guilherme
Arana
17
Pablo
Sarabia

Barcelona

Kezdők
23Samuel Umtiti
24Thomas Vermaelen
1Marc-Andre ter Stegen
2Nelson Semedo
3Gerard Pique
15Clement Lenglet
79
18Jordi Alba
4Ivan Rakitic
88
5Sergio Busquets
8Arthur
67
10Lionel Messi
26
12
2
9Luis Suarez
81
63
12
7Philippe Coutinho
2
13Jasper Cillessen
11Ousmane Dembele
12Rafinha
19Munir El Haddadi
20Sergi Roberto
22Arturo Vidal
36Juan Brandariz
Cserék

Sevilla

Kezdők
5Ibrahim Amadou
15Maxime Gonalons
1Tomas Vaclik
62
4Simon Kjaer
54
6Daniel Carrico
3Sergi Gomez
16Jesus Navas
10Ever Banega
22Franco Vazquez
69
23Guilherme Arana
17Pablo Sarabia
9Wissam Ben Yedder
90
12Andre Silva
78
13Juan Soriano
7Roque Mesa
8Nolito
11Aleix Vidal
14Luis Muriel
90
21Quincy Promes
25Gabriel Mercado
Cserék