Vágólapra másolva!
Visszatekintő sorozatában ezúttal Király Gáborral foglalkozik a Hertha Berlin hivatalos oldala. A német fővárosban is legendának számító kapus kesztyűjét nézhetik meg 3D-ben a szurkolók a klub oldalán.

Király 1997 és 2004 között volt a Hertha kapusa, a cikk szerint pedig azóta is hihetetlen népszerűségnek örvend Berlinben a jelenleg a Haladásban szereplő kapus.

A cikk természetesen megemlíti, hogy Királlyal a Bajnokok Ligájában szerepelt a csapat, de megkerülhetetlen téma a híres szürke mackónadrág is.

A cikkből kiderül, az akkor Berlinben segédedzőként dolgozó, későbbi magyar szövetségi kapitány,

Bernd Storck 1997-ben két U21-es Európa-bajnoki selejtezőn látta Királyt,

majd próbajátékra hívták a fiatal kapust, aki itt is megfelelt, végül leigazolták.

Király Gábor a Bajnokok Ligájában Jardel és a Porto ellen Forrás: LUSA/AFP/Francico Ferreira Neves

A Hertha nagyon rosszul kezdett 1997-ben, Jürgen Röber edző pedig szeptember végén döntött úgy, hogy változtat a kapuban, a VfB Stuttgart elleni kupameccsen debütált a magyar kapus. A következő meccsen a Bundesligában is bemutatkozhatott Király, 44 917 néző előtt, kapott gól nélkül hozta le első Bundesliga-meccsét a Köln ellen.

A legnagyobb sikert az 1998-99-es idény hozta, 62 ponttal bronzérmes lett a Hertha, Király mindössze 32 gólt kapott, majd a Bajnokok Ligájába is bejutott a berlini csapat. Hazai pályán verték a Milant és a Chelsea-t is,

Király 2004-ben búcsúzott el a csapattól, május 22-én a Köln ellen csereként állhatott be, hogy a nézők is elbúcsúzhassanak tőle. A "König" összesen 252 meccsen szerepelt a Herthában, 89 találkozón gólt sem kapott.

Királyt a klub 111. évfordulóján egyébként a szurkolók az évszázad csapatába is beválasztották.

A cikk zárásként kiemeli, hogy a 108-szoros válogatott kapus a mai napig aktív, 42 évesen a Haladás játékosa.