Minden szerencsétlenség a magyar labdarúgó-válogatott nyakába szakadt

SZALAI Ádám
Tallinn, 2018. október 15. Szalai Ádám (9) és Willi Orban (b) a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Észtország – Magyarország mérkőzésen a tallinni A. Le Coq Arénában 2018. október 15-én. (MTI/EPA/Valda Kalnina)
Vágólapra másolva!
Hektikus mérkőzésen játszott 3-3-as döntetlent a magyar labdarúgó-válogatott Észtország ellen Tallinnban. Szalai Ádám két gólt lőtt, a magyarok 2-1-re vezettek, idegenben három gólt szerezve sem sikerült azonban a győzelem. Ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat a Nemzetek Ligájából nem juthat el a 2020-as Európa-bajnokságra, amelynek négy mérkőzését Budapest rendezi meg. Meccs utáni nyilatkozatok. 

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Tallinnból.

Szalai Ádám, aki az 50. válogatottságát ünnepelte az észt fővárosban, nem nyilatkozott a meccs után, miként az összecsapáson nagy hibákat elkövető Kádár Tamás sem állt meg az interjúzónában.

Marco Rossi újoncot avatott a meccsen, Baráth Botond első válogatott fellépése után a következőket nyilatkozta: „Sajnos nem tudtuk megnyerni a meccset.

Az észtek ekkor megzavarták a védelmünket, jól hozták ki a labdákat. 15 perc után átvettük a kezdeményezést, járattuk a labdát.

Szalai Ádám (k) Baráth Botonddal (b) és Willi Orbannal, miután gólt szerzett a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Észtország – Magyarország mérkőzésen Forrás: MTI/EPA/Valda Kalnina

Azokat a helyeket kerestük, ahol fel lehetett volna bontani az észtek védelmét - ez hellyel-közzel sikerült is. Szerintem volt tartása a csapatnak, az más kérdés, hogy két ilyen gólt nem lehet kapni. Hogy az elején miért nem voltunk ott fejben?

Vannak olyan játékosok a keretben, akik heti két mérkőzést játszanak július közepe óta, ők lehet, hogy mostanra fejben kissé elfáradtak.

Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalja a felelősséget azért, hogy a magyar labdarúgó-válogatott hétfőn 3-3-as döntetlent játszott Észtország vendégeként a Nemzetek Ligája C osztályában, és így már nincs esélye a feljutást jelentő csoportelsőségre.
"Három nappal ezelőtt remek védekezéssel játszottunk, ezúttal viszont háromszor is gólt kaptunk az észt együttestől, ami elsőre nehezen érthető" - felelt az MTI kérdésére Marco Rossi a találkozó utáni sajtótájékoztatón. "Második átgondolásra azonban az edzőé a felelősség, és én vállalom ezt" - tette hozzá.
Rámutatott hogy, ő hozta a döntéseket, négy védőből kettőt kicserélt, még ha az egyiket kényszerből is - utalt Fiola Attila sárga lapos eltiltására.
"A fő probléma a védők közötti távolság volt. Az, amit gyakoroltunk, lényegesen különbözik attól, amit ma láttam a pályán. Eszerint a játékosok nem voltak elég felkészültek, vagy nem koncentráltak úgy, ahogy kellett volna. Magasan ma teljesített legrosszabbul a védelem az eddigi mérkőzéseink alatt" - fejtette ki az olasz szakvezető, aki ennek okaként az összeszokottság hiányát jelölte meg.
Rossi szerint elöl biztató jeleket mutatott a csapata, hátul viszont túl sokat hibázott. Úgy vélte, ez az ő felelőssége, mivel neki kell megszerveznie a védekezést, ez az első három fordulóban sikerült is, hétfőn azonban nem. Pozitívumként azt hangsúlyozta, játékosai megfelelően reagáltak arra, hogy hátrányba kerültek, nem rogytak meg a nyomás alatt, az utolsó pillanatig küzdöttek.
"Nem akarok az egyéni hibákról beszélni, nem fogok senkit hibáztatni" - fogalmazott újságírói kérdésre. "Nem vagyok varázsló, sokszor megkérdezem magamtól, én vagyok-e a legmegfelelőbb személy erre a posztra."
Leszögezte, a következő két találkozót annak ellenére is meg akarják nyerni, hogy már nincs esélyük az első hely elérésére. Kitért rá, nem volt szerencsés helyzet, hogy három idegenbeli meccs mellett egy zárt kapus hazai találkozóra került sor az első négy fordulóban.
"Az elmúlt három mérkőzésen nekünk is, ellenfeleinknek is megvoltak a lehetőségeink, ám csak egy-egy találat született. Ma ezek a helyzetek itt is, ott is bementek" - értékelt az MTI-nek az észt kapitány, Martin Reim. "Próbáltuk az ellenfelet minél kevesebbet hagyni tisztán játszani a labdával, hisz ez a kulcs, de ez nem mindig sikerült."
Elmondta, nem elégedett, mivel három gólt kaptak, ami túl sok egy meccsen. Rámutatott, mivel a korábbiaknál támadóbb felfogásban játszottak, ezért fordulhatott elő, hogy védekezésben többször is hibáztak.
"Számunkra minden meccs nehéz, ma is a határaikig beleadtak mindent a játékosok" - hangsúlyozta Reim, aki kitért rá, hogy a magyarok néhány poszton gyorsabbak és technikásabbak, ám ezt más területeken ellensúlyozták.

A magyar válogatott első gólját Nagy Dominik lőtte. Ő a következőket nyilatkozta: „Nagyon boldog voltam a gólom után, még akkor is, ha ez csak az egyenlítést jelentette. Mégis örültem, mert ez volt az első gólom a válogatott színeiben. Egy hosszú labdára csaptam le, eltoltam a védők mellett, majd mielőtt elestem volna, a kapuba lőttem.

A hátralévő két hazai meccset meg kell nyernünk, nincs mese.

Nagy Dominik (k) gólt rúg az észt Artur Pikk (b) és Nikita Baranov között a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Észtország – Magyarország mérkőzésen Forrás: MTI/EPA/Valda Kalnina

Marco Rossi olyan támadósort próbált a pályára küldeni, amely nem a szélsőjátékot helyezte előtérbe, sokkal inkább a befelé mozgásokat, mert tudtuk, hogy az észtek védelme szellős. Ezt többé-kevésbé ki tudtuk használni.

Gulácsi Péter, a magyar csapat kapusa szomorúan értékelte a 3-3-ra végződött találkozót. „Az első húsz percben nagyon passzívan játszottunk. A támadó harmadban is lassan forgattuk a játékot, körülményesek voltunk. A labdák elvesztése után folyamatosan lekontráztak bennünket, illetve nem érkeztünk oda időben a párharcokba - így született az első gól is. Utána gyorsan egyenlítettünk, az első félidő második fele sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott.

A Pátkai Mátén megpattanó labda elég furcsa módon hullott a kapuba. Szegény Baráth Botond azt gondolta, hogy talán ki tudja fejelni, de nem sikerült neki. Az volt inkább a baj, hogy a mi jobboldalunkon mögénk tudtak kerülni és az észt játékos tisztán tudott beadni. Ettől függetlenül ebből a helyzetből nem kellett volna gólt kapnunk. A harmadik? Az meg csak hab volt a tortán. Az első pillanatban úgy éreztem, hogy el tudom érni, nem láttam azonnal, hogy a csatár be tudja fejezni. Nyilván a lábam között gurította be. Mit lehet egy ilyen meccs után mondani?

Ami szerencsétlenség megtörténhetett velünk, az most mind a mi nyakunkba szakadt.

Az észt Henrik Ojamaa (b) és Konstantin Vassiljev, illetve Gulácsi Péter, miután az észtek gólt szereztek a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Észtország – Magyarország mérkőzésen Forrás: MTI/AP/Liis Treimann

A csapat mentalitását mutatta, hogy két ilyen szörnyű gól bekapása ellenére is felálltunk és a végén még egy döntetlent sikerült összehoznunk. A végén - ha van egy kis szerencsénk - akár a meccset is megnyerhettük volna. A finnek is győztek, nekünk egy célunk maradt: a novemberi két hazai meccsünket meg kell nyerni.

Főleg védekezésben adtunk túl sok területet az ellenfélnek, ezt mindenképpen javítani kell. Otthon hat pontot szeretnénk begyűjteni. Amikor nekivágtunk a küzdelmeknek, azt fogalmaztuk meg, hogy lehetőleg legyünk csoportelsők. Sajnos, három meccsen is elkövettünk egy-egy olyan hibát, amelyet az ellenfelek megbüntettek."

A Bologna játékosa, Nagy Ádám így értékelt. „Csalódott és keserű vagyok. Saját magunknak köszönhetjük, hogy ebbe a helyzetbe kerültünk, felesleges lenne itt szerencséről, vagy szerencsétlenségről beszélni. Három kapott góllal nem lehet meccset nyerni. Vagy csak nagyon ritkán. Az észtek mindhárom gólja a mi pillanatnyi dekoncentráltságunkból született.

Nagy Dominik (b2) Nagy Ádámmal (b3), miután gólt rúgott a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Észtország – Magyarország mérkőzésen Forrás: MTI/AP/Liis Treimann

Jobb lett volna a hangulat, ha az athéni meccs másképpen alakul, de erre sem lehetett nagyon hivatkozni. Azt a történetet le kellett zárnunk, ezt a meccset nem írhatom az athéni ütközet számlájára. Kevesen vannak ebben a válogatottban olyanok, akik nagy nemzetközi rutinnal rendelkeznek, talán ez is okozza azt, hogy bizonyos helyzeteket nem tudunk megoldani."

A MOL Vidi középpályása, Kovács István a következőképpen értékelt: „Az mindenképpen örömteli, hogy három gólt sikerült szereznünk, a gond csak az, hogy hármat kaptunk.

Az észtek nagyon jól játszottak. Talán mi is hagytunk nekik annyi területet, amennyi az ő építkezésükhöz elég volt. Pozitívum, hogy 1-0 és 3-2 után is sikerült egyenlíteni, így legalább nem vereséggel megyünk haza. Azért ezt az észt csapatot előttünk sem verte agyon senki.

Kovács István (j) és az észt Ilja Antonov a labdarúgó Nemzetek Ligájában játszott Észtország – Magyarország mérkőzésen Forrás: MTI/EPA/Valda Kalnina

Arra nem foghatjuk a győzelem elmaradását, hogy fáradtak voltunk - az észtek három nappal ezelőtt ugyanúgy meccset játszottak.

A magyar labdarúgó válogatottnak még két meccse van a Nemzetek Ligájában. November 15-én az észteket, november 18-án pedig a finneket fogadjuk Budapesten.