Egy pontot megérdemelt volna a görögöknél jobban focizó magyar válogatott

Horizontal
Greece's Kostas Mitroglou celebrates (C) with his teammates after scoring against Hungary during the UEFA Nations League football match between Greece and Hungary at the Karaiskaki stadium in Athens on October 12, 2018. (Photo by ANGELOS TZORTZINIS / AFP)
Vágólapra másolva!
Nem szakadt meg a magyar labdarúgó-válogatott görögországi rossz sorozata, mert a Nemzetek Ligája C-osztályának 2-es csoportjában a görög együttes 1-0-ra nyert Marco Rossi csapata ellen. Mivel a finnek a 91. percben szerzett góllal szintén 1-0-s győzelmet arattak Tallinnban, a magyar csapat csak akkor reménykedhet a csoportelsőség megszerzésében, ha a hátralévő három mérkőzésén 9 pontot szerez és a görög-finn párharc pontelosztása 3-3 pont lesz. Interjúk.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Athénból.

Azt már régóta tudtuk, hogy Görögországba nem nyerni jár a magyar labdarúgó-válogatott.

Az itteni győzelem akkor sem sikerült, amikor a maiaknál klasszisokkal jobb játékosok alkották a keretet.

Az a csapat, amely 1978-ban a 16 csapatos argentínai vb-re kijutott, a selejtezők alkalmával nem tudott nyerni Athénban, az akkori találkozó 1-1-es döntetlenre végződött. De a Bernd Storck vezette nemzeti tizenegy sem nyert 2015-ben, amikor a görögöknek már teljesen mindegy volt, mi lesz a végeredmény, hiszen ők semmiképpen sem juthattak tovább az akkori Eb-selejtezőből. Ennek ellenére 4-3-ra azt a meccset is ők nyerték.

A péntek esti Nemzetek Ligája-találkozó is a szokásoknak megfelelően alakult, pedig

a magyar válogatott most nem érdemelt vereséget.

Marco Rossi szövetségi kapitány a lehető legerősebb összetételű együttest küldte ki az Olimpiai Stadion gyepére. Az első félidőben jól és bátran játszott a magyar csapat. Nem nagyon akarok már visszafelé nézni - értelme sincs sok -, de

a Geroges Leekens-éra alatt egyszer sem "néztünk ki ilyen jól", a belga irányításával játszott négy mérkőzésen látottakhoz képest ez (és Rossi eddigi két meccse) teljesen más képet mutatott.

A baj csak az, hogy a "jól kinézés" nem párosult pontszerzéssel, pedig mennyivel beljebb lennénk, ha a péntek esti találkozó akárcsak döntetlenre végződik. A 95. percben a görögök játékosa,

Anasztasziosz Bakaszetasz gyanús módon, kézzel is a labdához ért, de a német játékvezető nem adott tizenegyest.

Marco Rossi meccs utáni nyilatkozatában az M4 Sportnak furcsállta a játékvezető működését, de a sajtótájékoztatón már nem ejtett szót erről.

A csoportban a 9 pontos finnek mögött a görögök állnak 6 ponttal, mi meg 3 pontot szereztünk. Ami mégis biztatásra adhat okot, hogy a magyar csapat a papíron három legnehezebb meccsét már lejátszotta, míg a finnek egyszer sem találkoztak még a görögökkel.

Innentől kezdve alaptétel, hogy Szalai Ádáméknak mind a három hátralévő NL-meccset meg kell nyerni

- mindjárt a következőt, hétfőn, Tallinnban az észtek ellen.

Amely annak ellenére sem lesz könnyű, hogy az észt csapat három meccsből hármat vesztett el - mind a háromszor 1-0-ra kaptak ki a baltiak. Marco Rossi szövetségi kapitány már a görögök elleni összecsapást követően arra hívta fel a figyelmet, hogy Észtországban is borzalmasan nehéz dolgunk lesz.

- mondta az olasz szakember. Arról nem beszélve, hogy a magyar válogatott két éve nem nyert meccset idegenben. Hétfőn Tallinnban mindenképpen le kell zárnunk ezt a rossz sorozatot.

Marco Rossi egyebekben nem tűnt idegesnek az athéni sajtótájékoztatót követően. Így beszélt. "Budapesten, amikor 2-1-re legyőztük a görögöket, nem játszottunk annyira jól, mint Athénban.

Két lehetőségünk is volt az első félidőben, de nem volt szerencsénk, noha ugyanolyan színvonalon játszottunk, mint a görög csapat."

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzetek Ligájában játszott Görögország–Magyarország mérkőzésen Forrás: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

A szövetségi kapitány azt mondta, hogy egy-két szituációban elvesztették a szervezettségüket, ennek ellenére csapata szerinte jobban játszott, mint Budapesten, viszont most nem lett meg az eredménye. Rossi elmondta: a félidőben a védelem feljebb húzódását kérte, ennek hatékony megvalósulása azt eredményezte, hogy sokszor csak hátrafelé tudták játszani a labdát a görögök. A szakvezető kitért rá, nem tekint a sorozat végére és a helyezésekre, csak a következő összecsapásra koncentrál, és mindenképp győzni szeretne az észtek ellen.

Az interjúzónába érkezett játékosok közül elsőként a Freiburg légiósa, Sallai Roland nyilatkozott:

- mondta Sallai. "Több helyzetünk volt, mint a görögöknek, ők egyszer jutottak el a kapunkig és mégis megnyerték ezt a mérkőzést. Összességében jó játékot mutattunk be, de azt elismerem, hogy a helyezetek kihasználásán javítani kell. Tallinnban hasonlóan nehéz meccsre számítok."

Magyar szurkolók a Nemzetek Ligájában játszandó Görögország–Magyarország mérkőzés előtt Forrás: MTI/AP/Thanászisz Sztavrakisz

"Szerencsétlen volt a gól, amely előtt sikerült tisztáznom, ám az ismételt beadás megtalálta Mitroglut, aki magasabbra ugorva gólt tudott fejelni" - ezt a Lipcse csapatkapitánya, a nemzeti együttesben most bemutatkozó Willi Orbán mondta. "Mind Kádár Tamással, mind Gulácsi Péterrel jól megértettük egymást. Viszont játszhattunk volna kissé bátrabban is. Nagyobb önbizalom kell nekünk, az összkép egyáltalán nem rossz, ez a csapat meccsről meccsre fejlődni fog.

- mondta Willi Orbán.

A Bologna légiósa, Nagy Ádám ezt mondta: "A meccs elején, az első tíz percben bennmaradtunk az öltözőben, de nulla-nullánál tényleg ki-ki meccs volt. Egy vereség esetén talán túlzás azt mondani, hogy nyerhettünk volna, de a döntetlen abszolút benne volt ebben a mérkőzésben.

Carlos Zeca és Nagy Ádám párharca Athénban Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Nagyon sajnálom, hogy mindez nem sikerült.

Azért bosszantó mindez, mert tudtuk, hogy Mitroglu nagyon erős fejjel, készültünk belőle."

A Lipcse kapusa Gulácsi Péter így vélekedett: "Nem kellett volna kikapnunk ezen az összecsapáson. A második félidő elején volt egy kis zavar a játékunkban, ekkor több labdát is elvesztettünk, ez okozta a vereséget.

Greece's Kostas Mitroglou celebrates (C) with his teammates after scoring against Hungary during the UEFA Nations League football match between Greece and Hungary at the Karaiskaki stadium in Athens on October 12, 2018. (Photo by ANGELOS TZORTZINIS / AFP) Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Ez volt az a szakasza a mérkőzésnek, amikor nem tudtuk kihozni a labdát, hanem elveszítettük" - mondta.

A görögöknek nem voltak kidolgozott helyzeteik, de azt nagy gondnak érzem, hogy hagytuk őket a szélekről beadni, és mivel van egy kiválóan fejelő csatáruk, ezzel a Kosztasz Mitroglu-fejessel eldöntötték a meccset."

A mérkőzés után a görög futballisták közül senki sem nyilatkozott, saját újságíróikat is faképnél hagyták a hazai játékosok.

A magyar labdarúgó válogatott szombaton Athénból az észt fővárosba, Tallinnba repül, ahol hétfőn este 20.45-től játssza a következő Nemzetek Ligája-mérkőzést.