Vágólapra másolva!
Szerdán este az olasz labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott Ukrajnával felkészülési mérkőzésen, a genovai Luigi Ferraris Stadionban.

A májusban kinevezett Roberto Mancini a második győzelmére készült az olasz válogatott szövetségi kapitányaként. Szaúd-Arábia ellen ugyan kétgólos sikerrel nyitott, azóta viszont négy mérkőzésen is nyeretlen maradt a Squadra Azzurra. Igaz, Mancini csapata korántsem könnyű ellenfeleket kapott, a világbajnok franciáktól és az Eb-győztes portugáloktól nem szégyen kikapni, míg a hollandok és a lengyelek elleni döntetlent sem kell túlmagyarázni.

Az olaszok erős összeállításban kezdtek, bár a védelemből hiányzott az AC Milan játékosa, Alessio Romagnoli, míg a támadószekcióban a gólkirály Ciro Immobile a kispadra szorult, Mario Balotelli pedig nem kapott meghívót. Az ukrán válogatott szövetségi kapitánya, a korábbi aranylabdás Andrij Sevcsenko a kispadra jelölte a Ferencváros szélsőjét, az NB I-ben kirobban formában futballozó Ivan Petrjakot.

Giorgio Chiellini, az olasz válogatott csapatkapitánya Forrás: Italy/Twitter

Jól kezdték a meccset az olaszok. Leonardo Bonucci már a hetedik percben megszerezhette volna a vezetést, de az ukrán kapus Andrij Pjatov bravúrral védte a 11 méterről megeresztett kapáslövését. Ezt követően a hamis kilencest játszó Lorenzo Insigne próbálkozott 14 méterről egy ravaszt tekeréssel, de a labda pár centivel elkerülte a kapu baloldalát. Három perccel később az újonc Nicolò Barella bombázott 17 méterről, de Pjatov a kapu fölé tenyerelte a labdát. A folytatásban is az olaszok irányítottak, de komoly helyzeteket már nem tudtak kidolgozni az első félidőben.

Az olasz válogatott tagjai koszorút helyeztek el a tragédia helyszínén Forrás: Italy/Twitter

A 43. percben a játékvezető megállította a mérkőzést, a pályán lévő játékosok és a lelátón helyet foglaló szurkolók egyperces néma csönddel megemlékeztek arról a 43 emberről, akik az életüket vesztették az augusztus 14-én bekövetkezett genovai Ponte Morandi híd leomlásában.

A második félidő elején megszerezték a vezetést az olaszok.

Federico Bernardeschi gondolt egyet, és 22 méterről kemény lövést eresztett meg az ukrán kapura, az első félidőben két bravúrt is bemutató Pjatov szerencsétlenül ért a labdához, ami így becsorgott a kapuba.

Az ukránok a 62. percben veszélyeztettek először.

Roman Jaremcsuk kapott remek kiugratást, az éles szögből leadott lövését Gianluigi Donnarumma szögletre ütötte. A sarokrúgást követően Mikita Burda érkezett a hosszú oldalon, visszafejelte a labdát, az érkező Ruslan Malinovszkij pedig ráfordulásból a bal alsó sarokba lőtt.

A 71. percben az ukránok a vezetést is átvehették volna. A gólszerző Malinovszkijnak megjött a lövőkedve, 23 méterről kapura bombázott egy baloldali szabadrúgást, de balszerencséjére a labda a felsőkapufán csattant.

A 79. percben újabb ukrán-helyzet maradt ki.

A hat perccel korábban pályára lépő Ivan Petrjak elhúzott a balszélen, a középre tett labdáját azonban Viktor Cihankov nem tudta jól eltalálni.

Az utolsó percekben már viszonylag csendesen folydogált a játék, így maradt az 1-1-es döntetlen. Az az olaszok legközelebb október 14-én, vasárnap lépnek pályára Lengyelországban a Nemzetek Ligája A divízió 3-as csoportjában, míg az ukrán válogatott október 16-án, kedden fogadja Csehországot a B divízió 1-es csoportjában.