Vágólapra másolva!
Csütörtökön még az Európa-ligában a MOL Vidit 1-0-ra legyőző Chelsea könnyedén nyert (0-3) a Southampton otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 8. fordulójában, vasárnap. Az összecsapáson Eden Hazard, Ross Barkley és Alvaro Morata is eredményes volt.

Az első fél órában úgy tűnt, hogy a Chelsea a Southampton ellen is meg fog szenvedni, ám Eden Hazard gólja felszabadította a londoni együttest.

A belga világsztár Ross Barkley szép kiugratása után volt higgadt 11 méterről.

Az első félidőben nem esett újabb gól, pedig a Southampton háromszor is próbára tette Kepa Arrizabalagát. Sokat elmond a Chelsea teljesítményéről, hogy Hazard gólja volt az egyetlen olyan lövés, amely kaput talált.

Eden Hazard betalált a Southampton ellen Forrás: AFP/Glyn Kirk

A második játékrészben már kijött a két együttes közötti minőségi különbség,

előbb Ross Barkley volt eredményes az 57. percben Olivier Giroud félollós passza után közelről, majd Alvaro Morata az utolsó pillanatokban tette fel az i-re a pontot Hazard kiszolgálását követően. Utóbbi a fehérváriak ellen is eredményes volt.

A Premier League-ben továbbra is veretlen Chelsea sorozatban a hetedik tétmeccsen kerekedett a Southampton fölé, ebben az időszakban negyedszer nyert vendégként.

1. félidő
45Ryan Bertrand
30Eden Hazard
30Ross Barkley
2. félidő
90Danny Ings
90Alvaro Morata
90Eden Hazard
81Ross Barkley
78Manolo Gabbiadini
75Willian
68Olivier Giroud
66Pierre-Emile Hoejbjerg
61Oriol Romeu
59Cedric Soares
57Ross Barkley
57Olivier Giroud
54Mario Lemina
46Jan Bednarek
Összeállítások
Southampton3-4-3
Chelsea4-3-3
Football Pálya
1
Alex
McCarthy
35
Jan
Bednarek
3
Maya
Yoshida
6
Wesley
Hoedt
2
Cedric
Soares
18
Mario
Lemina
23
Pierre-Emile
Hoejbjerg
21
Ryan
Bertrand
20
Manolo
Gabbiadini
9
Danny
Ings
22
Nathan
Redmond
1
Kepa
Arrizabalaga
28
Cesar
Azpilicueta
2
Antonio
Ruediger
30
David
Luiz
3
Marcos
Alonso
7
N'Golo
Kante
5
8
Ross
Barkley
22
18
Olivier
Giroud
10
Eden
Hazard

Southampton

Kezdők
1Alex McCarthy
35Jan Bednarek
46
3Maya Yoshida
6Wesley Hoedt
2Cedric Soares
59
18Mario Lemina
54
23Pierre-Emile Hoejbjerg
66
21Ryan Bertrand
45
20Manolo Gabbiadini
78
9Danny Ings
90
22Nathan Redmond
28Angus Gunn
4Jannik Vestergaard
33Matt Targett
8Steven Davis
14Oriol Romeu
61
7Shane Long
10Charlie Austin
Cserék

Chelsea

Kezdők
1Kepa Arrizabalaga
28Cesar Azpilicueta
2Antonio Ruediger
30David Luiz
3Marcos Alonso
7N'Golo Kante
5Jorginho
8Ross Barkley
81
57
30
22Willian
75
18Olivier Giroud
68
57
10Eden Hazard
90
30
13Wilfredo Caballero
21Davide Zappacosta
24Gary Cahill
17Mateo Kovacic
11Pedro Rodriguez
29Alvaro Morata
90
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista