Szerbia legyőzésével elitkörös a magyar U17-es fociválogatott

Vágólapra másolva!
Az U17-es Európa-bajnoki selejtező harmadik fordulójában a magyar válogatott 1-0-ra legyőzte Szerbiát, így csoportelsőként bejutott az elitkörbe.

Preisinger Sándor szövetségi edző csapata jól kezdte a mérkőzést, sorra dolgozta ki a lehetőségeket, és a 29. percben meg is szerezte a végül győzelmet érő találatot. Zuigéber Ákos és Mester Csaba játszott össze a balösszekötő helyén, Mester bepasszolta a labdát Baráth Péternek, aki 16 méterről a hálóba lőtt (1-0).

Csoportelsőként elitkörös a magyar válogatott Forrás: SMIC/Micheller Szilvia

Az utolsó percekre beszorultunk a kapunk elé, de hősiesen védekezve tartottuk az előnyünket, egészen a háromperces hosszabbítás végéig, így a magyar csapat két győzelemmel és egy döntetlennel, hét ponttal, kapott gól nélkül nyerte meg a tornát, megelőzve az ötpontos románokat és a négypontos szerbeket.

Magyarország-Szerbia 1-0 (1-0)
Magyarország: Hegyi Krisztián - Buna Gábor, Horváth Milán, Balogh Botond, Bekker Roland - Kata Mihály, Posztobányi Patrik, - Komáromi György (Hosszú Zétény, 86.), Baráth Péter (László Dávid, 81.), Zuigéber Ákos (Ominger Gergő, 75.) - Mester Csaba (Molnár Rajmund, 86.)
Gólszerző: Baráth a 29. percben

mlsz.hu