Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Nagy Ádámmal felálló Bologna 2-0-ra kikapott a Cagliari vendégeként.

A 25-szörös válogatott Nagy Ádámnak – aki a Bologna legutóbbi három bajnoki mérkőzését végigjátszotta – ezúttal is a kezdőcsapatban szavazott bizalmat a Bologna vezetőedzője, a legendás Filippo Inzaghi.

A Bologna remek szériával érkezett a Sardegna Arenában, hiszen legutóbbi három mérkőzéséből kettőt megnyert. A hazaiak azonban jókora gödörben voltak, mivel legutóbb szeptember 2-án tudtak bajnoki mérkőzést nyerni a Serie A-ban.

A Cagliari kezdte jobban a mérkőzést, igaz ez főleg csak labdabirtoklási főlényben mutatkozott meg. A 22. percben azonban megszerezte a vezetést a hazai csapat. Az argentin Lucas Castro baloldali beadására a brazil Joao Pedro robbant be a rövid oldalon, és nagy erővel a jobb felső sarokba fejelt.

A folytatás viszonylag eseménytelenül telt, majd a fordulás után egyenlíthetett volna a Bologna. A 49. percben Diego Falcinelli egy remek cselt követően tisztára játszotta magát, majd óriási helyzetből kapu mellé lőtt.

Tíz perccel később Nagy Ádám unta meg a támadót tehetetlenségét, megindult a Cagliari kapuja felé, majd megeresztett egy távoli lövést, Alessio Cragno azonban vetődve hárítani tudott.

A 69. percben eldőlt a mérkőzés.

Az első gólban is főszerepet játszó Lucas Castro kapott remek labdát a jobbszélen, megcsinált egy cselt befelé, majd a tizenhatos vonaláról külsővel betekerte a labdát, a hosszú oldalon érkező Leonardo Pavoletti pedig a jobb alsó sarokba fejelt.

A folytatásban már nem változott az eredmény. Nagy Ádám csapata elszenvedte ötödik vereségét a szezonban, és a tabella 16. helyén áll. A Cagliarinak ez volt a második győzelme és feljött a 13. helyre.

1. félidő
35Mitchell Dijks
25Fabio Pisacane
22Lucas Nahuel Castro
22Joao Pedro
14Sebastien De Maio
2. félidő
90Federico Santander
87Joao Pedro
75Diego Falcinelli
75Artur Ionita
68Leonardo Pavoletti
68Lucas Nahuel Castro
67Daniele Dessena
67Orji Okwonkwo
60Sebastien De Maio
46Mitchell Dijks
Összeállítások
Cagliari4-3-1-2
Bologna3-5-2
Football Pálya
22
Charalambos
Lykogiannis
15
Ragnar
Klavan
28
Alessio
Cragno
56
Filippo
Romagna
19
Fabio
Pisacane
20
Simone
Padoin
29
Lucas
Nahuel Castro
6
Filip
Bradaric
18
Nicolo
Barella
21
Artur
Ionita
10
Joao
Pedro
18
Filip
Helander
24
Rodrigo
Palacio
16
Andrea
Poli
28
Lukasz
Skorupski
4
Sebastien
De Maio
23
33
Arturo
Calabresi
14
Federico
Mattiello
32
Mattias
Svanberg
8
Nagy
Ádám
31
Blerim
Dzemaili

Cagliari

Kezdők
22Charalambos Lykogiannis
15Ragnar Klavan
28Alessio Cragno
56Filippo Romagna
19Fabio Pisacane
25
20Simone Padoin
29Lucas Nahuel Castro
68
22
6Filip Bradaric
18Nicolo Barella
21Artur Ionita
75
10Joao Pedro
87
22
30Leonardo Pavoletti
68
1Rafael
12Riccardo Daga
16Simone Aresti
2Marko Pajac
3Marco Andreolli
4Daniele Dessena
67
8Luca Cigarini
9Alberto Cerri
17Diego Farias
23Luca Ceppitelli
24Paolo Farago
25Marco Sau
Cserék

Bologna

Kezdők
18Filip Helander
24Rodrigo Palacio
16Andrea Poli
28Lukasz Skorupski
4Sebastien De Maio
60
14
23Danilo
33Arturo Calabresi
14Federico Mattiello
32Mattias Svanberg
8Nagy Ádám
31Blerim Dzemaili
35Mitchell Dijks
46
35
91Diego Falcinelli
75
9Federico Santander
90
1Angelo da Costa
29Antonio Santurro
3Giancarlo Gonzalez
5Erick Pulgar
6Nehuen Paz
7Riccardo Orsolini
11Ladislav Krejci
15Ibrahima Mbaye
17Godfred Donsah
19Juan Manuel Valencia
22Mattia Destro
30Orji Okwonkwo
67
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista