Vágólapra másolva!
Egy időre felfüggeszti edzői karrierjét, és politikusnak áll Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A belga tréner júniusban távozott a nemzeti csapattól a gyenge eredmények miatt.

Most úgy tűnik, ha átmenetileg is, de szakít a futballal:

indul ugyanis az október 14-én esedékes önkormányzati választásokon a belgiumi Oostkampban.

A mintegy 23 ezer lakosú város polgármestere, Jan de Keyser jó barátja Leekensnek, aki a kereszténydemokrata és flamand párt színeiben indul a szavazáson – írja a Blikk.

Georges Leekens politikai pályára lép Fotó: Polyák Attila - Origo

„Először csak támogatni szerettem volna a barátomat, Jan de Keyser polgármester urat, és megosztani vele az elképzeléseimet. Aztán végül úgy alakultak a dolgok, hogy az együttműködésünk új szintre lépett, és

– jelentette ki Georges Leekens, aki hozzátette, nem zárja ki, hogy a jövőben folytatja edzői karrierjét is.