Vágólapra másolva!
Augusztusi térdsérülése után a vártnál korábban edzésbe állt Kevin De Bruyne, a Manchester City világbajnoki bronzérmes belga labdarúgója.

Augusztus 15-én, amikor a középpályás jobb térdében egy edzésen megsérült az oldalszalag, még úgy tűnt, három hónapot kell kihagynia, azonban klubja közösségi oldalának beszámolója szerint

hétfőn ismét tréningezhetett.

A 27 éves játékosnak nem volt szüksége műtétre, és hamarosan mérkőzésen is szerepelhet.

A bajnoki címvédő Manchester City kedden Szalai Ádám csapata, a német Hoffenheim otthonában szerepel a Bajnokok Ligája csoportkörében, vasárnap pedig a listavezető Liverpool vendége lesz a Premier League rangadóján.

De Bruyne - aki az előző idényben nyolc gólt és 16 gólpasszt szerzett a Premier League-ben - a mostani szezonban még csak egy meccsen lépett pályára klubcsapata színeiben: az első bajnoki fordulóban csereként 31 percet kapott az Arsenal ellen.