Vágólapra másolva!
Dárdai Pál és a Hertha BSC a veretlenül listavezető, címvédő Bayern Münchent fogadja a Bundesliga 6. fordulójának pénteki nyitányán. A berliniek a hétközi, ötödik körben kaptak ki először, a Werder Bremen vendégeként, miközben a bajorok elvesztették százszázalékos mérlegüket, 1-1-re végeztek az Augsburggal.

Érdekesség, hogy Dárdai Pál fia, Palkó kedden első alkalommal lépett pályára kezdőként Bundesliga-meccsen a Herthában, és elképzelhető, hogy péntek este, a Bayern elleni meccsen is lehetőséghez jut.

Dárdai Palkó a Werder Bremen elleni bajnokin Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Carmen Jaspersen

A fővárosi együttes és a müncheni csapat legutóbbi három bajnoki találkozóján egyformán döntetlen született, tavaly Berlinben kétszer, idén tavasszal pedig a Bayern otthonában zárult 0-0-val az összecsapásuk. A Hertha ezt megelőzően a 2009 ősze és 2016 ősze közötti időszakban mindig kikapott bajnokin a Bayerntől,

a berliniek legutóbb 2009 februárjában tudtak nyerni Berlinben, Dárdaival a csapatban.


A fenti ténybe kapaszkodhat bele a Hertha és Dárdai Pál. Miközben a Bayern veretlenül kezdte az idényt és legutóbbi 12 bajnokijából csak egyet veszített el idegenben, a Hertha három meccse veretlen tehát a rekordbajnok ellen.

„Igazi kihívás vár ránk, egy telt házas Olimpiai Stadionban nem könnyű szerepelni, ráadásul minden csapat hatványozott erővel küzd a Bayern ellen" – beszélt várakozásairól a Bayernnél ebben a szezonban debütáló edző, Niko Kovac.

Dárdai Pál és Niko Kovac, aki itt még a Frankfurt edzője volt Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Thomas Eisenhuth

A berlini arénában tehát két jól induló, de hét közben megtorpanó csapat találkozik. A berliniek 3-1-re kaptak ki Brémában, a Bayern csak 1-1-re volt képes az Augsburg ellen.

– tette hozzá Kovac, aki egyébként remekül kezdett, miután nyáron a legendás Jupp Heynckestől átvette a karmesteri pálcát. Hét győzelemmel indított (bajnoki, kupa- és Szuperkupa-meccset is játszott, a Bajnokok Ligájában a Benfica otthonában sikerült nyerni), csak az Augsburg elleni döntetlen éktelenkedik az eddigi győzelmek mellett.

Ami fontos még, a Bayern támadója, Robert Lewandowski négy bajnokin három gólt szerzett, és kiosztott két gólpasszt is, de a rutinos Robben és Ribéry is remekel.

„Mindenki láthatja, micsoda munkát végez elől Lewa, Arjen és Franck, és nemcsak támadásban, védekezésben is. Le a kalappal előttük" - dicsérte a triót Thomas Müller.

Berlini hazatérők

Több játékosnak is különleges lehet a berlini fellépés. A bajorok hátvédje, Jerome Boateng a Hertha BSC akadémiáján nevelkedett, Berlinben lett Bundesliga-játékos, de van berlini múltja Sandro Wagnernek is, ő 75 meccsen szerepelt a berlinieknél, de Niko Kovac is különleges érzésekkel készülhet a Hertha ellen, ugyanis ő is Berlinben született, itt lett Bundesliga-játékos, két részletben összesen hét évet szerepelt a Hertha mezében.

Lukas Podolski és Niko Kovac egy 2003-as Hertha-Köln bajnokin Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Oliver Berg

„Még mindig sok rokonom és barátom él Berlinben, remélem, lesz időm összefutni pár baráttal a meccs után. Csak szombaton utazunk vissza Münchenbe, biztos lesz pár ismerős arc a szállodánkban" – mondta Kovac.

Ami a múltat illeti, nem tegnap volt utoljára, hogy a Bayern kikapott bajnokin a berlini csapattól. A fiatalabb szurkolók csak hírből ismerik, milyen érzés nyerni a müncheniek ellen, de legalább nem kapnak ki mostanában. A legutóbbi három döntetlen közül az a 2-2es meccs volt a legemlékezetesebb, amikor 0-2-ről álltak fel a berliniek, Duda és Kalou góljaival, ők pedig pénteken is ott lehetnek a pályán. Legutóbb egyébként 2009 februárjában nyert a Hertha, 2-1-re, akkor Andrej Voronyin lőtte a csapat két gólját.

Dárdai akkor végig a pályán volt, kapott egy sárga lapot. Az ellenfélnél olyan játékosok szerepeltek, mint Klose, Luca Toni, Schweinsteiger, Van Bommel, Zé Roberto vagy éppen Lúció, de ott volt a pályán a maiak közül Franck Ribéry is.

„Érdekes meccs lesz. A Hertha jól kezdte a szezont, jól igazoltak a nyáron, csapatként nagyon jól dolgoznak együtt, nem könnyű ellenük" – mondta el véleményét Jerome Boateng.

„A csapat nagyon szépen fejlődik Dárdai Pál és Michael Preetz munkája nyomán, minden hazai meccsen nyerni akarnak, jól játszottak az elmúlt hetekben, nagyon fegyelmezettek. A legjobb játékosokat próbálják beépíteni a csapatba, akár az akadémiáról, akár az új igazolásoknak köszönhetően" – tett hozzá Kovac.

Minimális esély

A meccs előtt sajtótájékoztatón Dárdai Pál és a klubmenedzser, Michael Preetz is elmondta, minimális esély van a rekordbajnok elleni sikerre.

„Ez a meccs nagyon fontos nekünk, nagyon koncentrálunk és boldogan várjuk az összecsapást. Tudjuk, mennyire erős a Bayern, győzni akarunk, de ez nagyon nehéz lesz természetesen, de minden csapat verhető" – nyilatkozott féloptimistán Preetz.

Amikor a Schalke kikapott a Bayerntől, a csapat menedzsere, Christian Heidel azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy ezt a Bayernt bajnoki meccsen legyőzzék, de Preetz ezt másképp gondolja.

A Dárdai-Preetz párosból utóbbi az optimistább Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Jan Kuppert/Sven Simon

„Most mindenki előtt kijelentem, ez a Bayern nem lesz veretlenül bajnok, fogadni is mernék rá. Nagyon nehéz legyőzni egy ilyen csapatot, de az edzők feladata megtalálni a megoldást. Az Augsburg sem érdemtelenül rabolt pontot a Bayerntől és több csapat is tartja a lépést velük, remélem, sokáig izgalmas marad a bajnokság. A stadion tele lesz, esélyünk van átvenni a vezetést a tabellán, három meccse nem kaptunk ki tőlük, ezekkel kell foglalkoznunk" – tette hozzá Preetz.

A Hertha a péntek esti meccsen telt ház, azaz 74 ezer néző előtt fogadja a Bayernt. Dárdai szerint minimális esélye lehet a csapatának a győzelemre abban az estben, ha leszűkíti a területeket, a megfelelő pillanatban lendül át támadásba, ha megfelelő lesz a koncentráció támadásban és védekezésben is, ehhez pedig még társulnia kell egy jó adag szerencsének is.

A hétközi, Werder elleni meccsen elsősorban mentálisan nem volt rendben a csapat, de a telt háznak és az ellenfélnek köszönhetően motivációs problémák ezúttal nem lehetnek Dárdai szerint.

Ami a magyaros csapatokat illeti, a válogatott Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim szombaton saját stadionjában a kapus Gulácsi Péter csapatával, a Lipcsével csap össze, míg a Bundesliga harmadik magyar játékosa, Sallai Roland a Freiburggal az Augsburg vendége lesz a vasárnap esti zárómérkőzésen.

péntek:
Hertha BSC-Bayern München 20.30

szombat:
1899 Hoffenheim-RB Leipzig 15.30
Nürnberg-Düsseldorf 15.30
Schalke 04-Mainz 15.30
VfB Stuttgart-Werder Bremen 15.30
Wolfsburg-Mönchengladbach 15.30
Bayer Leverkusen-Borussia Dortmund 18.30

vasárnap:
Eintracht Frankfurt-Hannover 96 15.30
Augsburg-Freiburg 18.00

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista