Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójából bepótolt mérkőzésen a bajnoki címvédő MOL Vidi FC 3-1-re legyőzte a Mezőkövesd Zsóry FC-t a felcsúti Pancho Arénában.

A negyedik helyen álló Mezőkövesd jó formában érkezett Felcsútra, hiszen az előző három tétmeccsét megnyerte. A 7. fordulóban a Puskás Akadémiát győzte le, majd a következő játéknapon a Diósgyőrnek rúgott négy gólt, míg a Magyar Kupában a BLSZ I-ben szereplő Fővárosi Vízművek SK-t ejtette ki 5-0-val. A bajnoki címvédő MOL Vidi FC-nek égető szüksége volt a győzelemre, ugyanis csak a tabella 8. helyéről várhatta az összecsapást, ráadásul 11 pont volt a hátránya az éllovas – igaz, két meccset többet lejátszott - Ferencváros mögött.

Huszti Szabolcs, a MOL Vidi középpályása melegít a Mezőkövesd elleni meccsre Forrás: molvidi.hu

Ahogy az várható volt, a MOL Vidi irányította a játékot, az első helyzet mégis a Mezőkövesd előtt adódott a hatodik percben. Tóth Bence balról betett labdáját Cseri Tamásnak közelről csak az üres kapuba kellett volna passzolnia, de a semmiből érkezett Stopira és a kapu torkában óriásit mentett. Három perccel később ismét Cseri veszélyeztetett, a 16 méterről megeresztett bombája centikkel kerülte el a bal alsó sarkot.

A 19. percben a semmiből jött a MOL Vidi vezető gólja.

Huszti Szabolcs jobboldali szögletére Dombó Dávid rossz ütemben mozdult ki, a csapatkapitány Juhász Roland pedig köszönte szépen, és öt méterről az üresen maradt kapuba csúsztatott.

Juhász Roland szerezte a MOL Vidi Fc első gólját Forrás: molvidi.hu

A mezőkövesdiek még fel sem ocsúdtak az első bekapott gól után sokkból, szinte azonnal mehettek újra közepet kezdeni. Georgi Milanov átadása után Stopria tört be a tizenhatoson belülre, a középre lőtt labdája először Farkas Dánielen, majd Matija Katanecen változtatott irányt, végül a tehetetlen Dombó mellett a kapuba csorgott.

A folytatásban némileg alábbhagyott az iram, igaz Anel Hadzicnak volt egy veszélyes fejese, amivel a MOL Vidi eldönthette volna a mérkőzést, de Marko Nikolics csapata így is magabiztos előnnyel mehetett a félidőre.

A folytatásban is főleg a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, az 50. percben kis híján megszületett a harmadik Vidi-gól. Huszti beadása után Milanov került helyzetbe, de nyolc méterről a kapu fölé bombázott. A Mezőkövesd első kaput eltaláló lövésére az 59. percig kellett várni, Stefan Drazic próbálkozott 18 méterről, de Tomás Tujvel könnyedén fogta a jobb alsóba tartó lövést.

A 65. percben a MOL Vidi eldöntötte a három pont sorsát.

Milanov lépett ki ziccerben, lövés helyett azonban a balján érkező Marko Scsepovicshoz passzolt, akinek tíz méterről már csak az üres kapuba kellett passzolnia.

A folytatásban a Mezőkövesd becsülettel hajtott a szépítő gólért, ami végül a 93. percben össze is jött. Varga Sándor 18 méterről elegánsan csavart a kapu bal oldalába. Győzelmével a MOL Vidi megelőzte a Mezőkövesdet és feljött a tabella negyedik helyére, és nyolc pontra lefaragta a hátrányát az éllovas, egy mérkőzéssel többet játszó Ferencvárossal szemben.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista