A mérkőzés előtt a berliniek a második, a brémaiak a negyedik helyet foglalták el a tabellán, ez alapján az összecsapás megfelelt a hétközi forduló rangadójának is. A közelmúlt eredményeit tekintve a találkozó esélyese a Werder Bremen volt, ugyanis legutóbbi kilenc Hertha elleni összecsapásából négyet megnyert, míg ötször döntetlen született.
A Dárdai Pál vezette Hertha bombaformában kezdte a szezont. Négy mérkőzéséből hármat megnyert, egyet pedig döntetlenre adott. A magyar szakember először nevezte a kezdőcsapatba legidősebb fiát, a 19 éves Palkót, aki az első fordulóban kapott hárompercnyi lehetőséget a Nürnberg elleni 1-0-ra megnyert mérkőzés végén.
Nagy iramban kezdődött az összecsapás, bár a két csapat főleg a középpályán gyűrte egymást. Az első komoly helyzetre a 11. percig kellett várni, akkor a Werder Bremen egy begyakorolt szabadrúgás-figurának – és egy óriási berlini bakinak – köszönhetően az osztrák Martin Harnik révén megszerezte a vezetést.
Két gól 11 év alatt
A 31 éves támadó pályafutása második gólját szerezte a Werder Bremenben. Először 4049 nappal ezelőtt, 2007. augusztus 25-én volt eredményes egy Nürnberg elleni bajnokin. Azóta eltelt 11 év és megfordult három másik (Fortuna Düsseldorf, VfB Stuttgart és Hannover) csapatban is.A 23. percben növelhették volna az előnyüket a brémaiak. Niklas Stark röviden kifejelt felszabadítására a holland Davy Klaassen lecsapott, majd egy pattanás után 14 méterről bombázott, de nem találta el a kaput. Két perc múlva újabb Werder Bremen helyzet maradt ki. Klaassen lefejelt labdájára a gólszerző Harnik startolt rá, majd kapunak háttal, sarokkal akart gólt szerezni, de a norvég Rune Jarstein lábbal hárított.
A 41. percben Dárdai Palkó közreműködésével kis híján egyenlített a Hertha.
Maximilian Eggestein röviden kifejelt labdájára lecsapott a magyar szélső, fejjel ziccerbe hozta Vedad Ibisevicet, aki megtolta a labdát a kapus mellett, majd kiszorított szögből az üres kapu fölé lőtt. A kihagyott helyzetre a 45. percben fizetett rá a berlini csapat. A török Nuri Sahin szögletére Milos Veljkovic érkezett, és Starkot megtaszajtva közelről gólt fejelt.
A félidőben Dárdai Pál cserélni kényszerült. Rune Jarstein a csapat kapusa minden bizonnyal megsérült, a helyét Thomas Kraft vette át a második félidőben. A második játékrész berlini helyzettel kezdődött. Ibisevic kapott indítást, majd 14 méterről a rövid alsó sarkot vette célba, de a labdája az oldalhálóba csapódott.
Az 53. percben szépített a Hertha.
Ibisevic kiugratásával Javairo Dilrosun iramodott meg a baloldalon, mindenki beadásra számított tőle, de a holland játékos inkább kiszorított helyzetből kilőtte a rövid alsó sarkot a roszul helyezkedő Jiri Pavlenka mellett.
A 64. percben Dárdai Pál változtatott.
Lecserélte fiát, Palkót, a helyére pedig a sérüléséből felépülő Davie Selkét küldte pályára. Egy perccel később megint kétgólos előnybe került a Werder Bremen. Marvin Plattenhardt egy ártalmatlan szituációban hatalmast rúgott Theodor Gebre Selassie-ba, a játékvezető pedig azonnal büntetőt ítélt. A labda mögé Max Kruse állt oda, és higgadtan a jobb alsó sarokba gurított a balra vetődő Kraft mellett.
A Hertha BSC ellen az ötödik lejátszott bajnoki mérkőzésén már az ötödik tizenegyest ítélték meg a játékvezetők. Ilyenre még sosem volt példa a Bundesliga történetében.
A folytatásban Dárdai Pál mindent feltette egy lapra. A 78. percben pályára küldte az elefántcsontparti Salomon Kalout, hátha talál egy gólt a veterán támadó. A hajrában a berliniek még kozmetikázhattak volna az eredményen, de a csereként érkező Selke az 85. percben óriási ziccert hibázott.
Az utolsó percekben az eredmény már nem változott. Dárdai Pál csapata elvesztette veretlenségét, míg a Werder Bremen feljött a tabella második helyére egy ponttal megelőzve a Herthát.
1. félidő |
---|
45Milos Veljkovic |
21Javairo Dilrosun |
16Valentino Lazaro |
11Martin Harnik |
2. félidő |
---|
89Max Kruse |
78Ondrej Duda |
74Martin Harnik |
66Max Kruse |
65Karim Rekik |
64Palkó Dárdai |
53Javairo Dilrosun |
53Vedad Ibisevic |
46Rune Almenning Jarstein |
Almenning Jarstein
Lazaro
Stark
Rekik
Plattenhardt
Lustenberger
Maier
Dárdai
Duda
Dilrosun
Ibisevic
Werder Bremen
1Jiri Pavlenka |
23Theodor Gebre Selassie |
13Milos Veljkovic 45 |
18Niklas Moisander |
5Ludwig Augustinsson |
35Maximilian Eggestein |
30Davy Klaassen |
8Yuya Osako |
10Max Kruse 89 66 |
0Martin Harnik 74 11 |
0Stefanos Kapino |
14Ole Kaeuper |
22Fin Bartels |
9Aron Johannsson |
40Luca Plogmann |
32Marco Friedl |
15Sebastian Langkamp |
7Florian Kainz |
44Philipp Bargfrede |
4Claudio Pizarro |
24Johannes Eggestein |
Hertha BSC
22Rune Almenning Jarstein 46 |
20Valentino Lazaro 16 |
5Niklas Stark |
4Karim Rekik 65 |
21Marvin Plattenhardt |
28Fabian Lustenberger |
23Arne Maier |
24Palkó Dárdai 64 |
10Ondrej Duda 78 |
16Javairo Dilrosun 53 21 |
19Vedad Ibisevic 53 |
0Marius Gersbeck |
26Sidney Friede |
2Peter Pekarik |
6Vladimir Darida |
15Marko Grujic |
1Thomas Kraft |
17Maximilian Mittelstaedt |
31Derrick Luckassen |
3Per Ciljan Skjelbred |
8Salomon Kalou |
32Dennis Jastrzembski |
27Davie Selke |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Bayer Leverkusen | 32 | 26 | 0 | 6 | 82-23 | 59 | 84 | GY GY D D GY |
2. | Bayern München | 32 | 22 | 7 | 3 | 90-41 | 49 | 69 | V GY GY GY V |
3. | VfB Stuttgart | 32 | 21 | 7 | 4 | 73-39 | 34 | 67 | GY GY V D GY |
4. | RB Leipzig | 32 | 19 | 7 | 6 | 74-36 | 38 | 63 | GY GY GY GY D |
5. | Borussia Dortmund | 32 | 17 | 6 | 9 | 64-40 | 24 | 60 | V GY D V GY |
6. | Eintracht Frankfurt | 32 | 11 | 9 | 12 | 48-47 | 1 | 45 | D V GY V V |
7. | Freiburg | 32 | 11 | 13 | 8 | 43-55 | -12 | 41 | V GY D V D |
8. | Hoffenheim | 32 | 11 | 14 | 7 | 56-64 | -8 | 40 | GY V GY V D |
9. | Augsburg | 32 | 10 | 13 | 9 | 49-57 | -8 | 39 | V GY V V V |
10. | Werder Bremen | 32 | 10 | 14 | 8 | 43-52 | -9 | 38 | D V GY GY D |