Vágólapra másolva!
A csütörtök esti AEK Larnaca–FC Zürich (0-1) Európa-liga-mérkőzés mindössze egyetlen gólt hozott, ám az utána lejátszódott jelenetek miatt sokáig emlékezetes marad. A vendégek játékosa, Benjamin Kololli gólöröme ugyanis nagyon kínosra sikerült.
Benjamin Kololli az árokban kötött ki Forrás: Publimetro

A koszovói származású focista tizenegyesből volt eredményes, majd azonnal a szurkolóihoz szaladt, hogy velük együtt ünnepelhesse a találatot. Kololli átugrotta a reklámtáblákat, majd felugrott a betonfalra,

onnan pedig egy három méter mély árokba, amely elnyelte a labdarúgót.

A csapattársai elsőre tanácstalanul álltak, hogy mit kezdjenek a bajba jutott társukkal,

végül Kololli kikászálódott az árokból, méghozzá sértetlenül.

Az viszont biztos, hogy jó ideig emlékezni fog még erre a gólörömére.