Vágólapra másolva!
Szerda kora délután megtartotta szokásos, mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját az Európa-ligában a BATE ellen készülő MOL Vidi FC. A csapat edzője, Marko Nikolics, valamint az együttes válogatott középpályása, Pátkai Máté válaszolt az újságírók kérdéseire.

– kezdte Marko Nikolics. „Illusztris társaságba kerültünk, élveznünk kell minden pillanatát, de a feladatainkról sem szabad megfeledkeznünk, mert jó eredményeket akarunk elérni."

A vezetőedző beszélt a csütörtök esti ellenfélről is.

„Nagyon jó csapat a BATE, nagy nemzetközi tapasztalattal, hiszen évek óta ott van a Bajnokok Ligája, vagy az Európa-liga csoportkörében. Remek játékosok alkotják a keretét, de megpróbáltunk felkészülni belőlük.

Több labdarúgót jól ismerek, kettejükkel dolgoztam is a múltban, így remélhetőleg megfelelően felkészültünk belőlük, tudjuk, mire kell majd odafigyelnünk mind védekezésben, mind támadásban.

Apró dolgokon múlhat a siker, vagy a kudarc, és bár a koefficienseket nézve nem mi vagyunk az esélyesek, egy párharcot leszámítva a selejtezőben sem mi voltunk, mégis itt vagyunk. Jó eredménnyel még nagyobbat álmodhatunk a folytatásra."

Marko Nikolics bízik a Vidi jó Európa-liga-rajtjában Fotó: Szabó Gábor - Origo

Természetesen elkerülhetetlen volt a kérdés Danko Lazoviccsal kapcsolatban, akivel teljesen váratlanul szerződést bontott az egyesület.

„Nem az én feladatom ezzel az üggyel foglalkozni, de természetesen sajnálom a történteket. A klub a konkrét okokról várhatóan a közeljövőben bővebb információkat is ad majd, én csak a személyes érzelmeimet tudom elmondani.

Természetesen sajnálom a távozását, három klubnál dolgoztunk együtt, és amellett, hogy nagyszerű játékosnak tartom, remek embernek is.

Sokszor talán kívülről úgy tűnt, idegesen viselkedik a pályán, de az öltözőben és a pályán kívül rendkívül fontos szerepe volt, rengeteg segített mindenkinek."

Kovácsik sérülése is szóba került, ezzel kapcsolatban Marko Nikolics az alábbiakat osztotta meg az újságírókkal:

„Ádám évek óta az elsőszámú kapusa a csapatnak, így hatalmas érvágás a sérülése, remélem, mielőbb visszatérhet hozzánk. Egyelőre nem döntöttem el, ki áll majd a kapuban, de igazából mindegy, mert

Pátkai Máté három éve BL-selejtezőn már pályára lépett a fehérváriak színeiben a fehéroroszok ellen, a válogatott középpályása szerint a mostani Vidi viszont erősebb az akkorinál.

„Nagyon kiegyenlített párharcot vívtunk akkor, és szerintem

anno nem volt ilyen egységes a csapatunk.

Most hazai pályán, akár 15-20 ezer ember előtt joggal bizakodhatunk, természetesen a három pont megszerzése a cél. Hogy milyen játékkal, arról nem szeretnék beszélni, de mindenképpen felszabadultabban játszhatunk, mint egy oda-visszavágós párharcban, hiszen ezenkívül még öt mérkőzésünk biztosan lesz."

Pátkai Máté szerint a szervezettségen és a helyzetkihasználáson múlik majd minden Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az összes közül viszont talán a holnap esti tűnik a leginkább nyerhetőnek, Pátkai azonban óvatosan fogalmazott.

„Sokan talán azt várják, hogy brillíroznunk kellene, de nem biztos, hogy az a jó taktika, Európában ugyanis a legapróbb hibákat is azonnal megbüntetik.

A szervezettségen fog múlni az eredmény, meg persze a helyzetkihasználáson.

Minden lehetőséget meg kell ragadnunk a gólszerzésre, akkor lerakhatjuk egy szép menetelés alapjait."

A Vidi-BATE találkozót 18:55-kor rendezik, honlapunk élő közvetítéssel jelentkezik majd.