Vágólapra másolva!
A DAC magyar utánpótlás-válogatottjának, Vida Krisztophernek a Nagymihály ellen lőtt gólját választották a hónap legszebb találatának a szlovák élvonalban.

A dunaszerdahelyi csapat 23 éves magyar U-válogatott játékosa még július végén lőtte azt a gólt a Nagymihály (Mihalovce) ellen, amely most kiérdemelte A Hónap gólja elismerést. A magyar támadó találata a szavazatok több mint 90 százalékát kapta meg. A gólban nem is igazán Vida lövése volt szép, hanem az, ahogy az akciót - egyébként Vida Mátéval - sakk-mattig játszották.

A 2016-ban a holland De Graafschaptól a DAC-hoz érkező játékos az első dunaszerdahelyi focista, aki a némi szünet után 2013-ban újra életre hívott, és azóta folyamatosan futó gólszépségversenyben duplázni tudott. Először még 2016 júniusában érdemelte ki a szavazók elismerését.