Vágólapra másolva!
A 2021-22-es szezontól kezdődően ismét lehet harmadik számú nemzetközi kupasorozata az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA). A bővítés híre az európai futballklubok szövetségének (ECA) horvátországi közgyűlésén került a nyilvánosság elé, a tanácskozáson jelen lévő Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a fradi.hu-nak beszélt a részletekről.

„A közgyűlés második napjának a legfontosabb témája az volt, hogy hogyan lehet átalakítani a nemzetközi kupaporond rendszerét a 2021-2024-es ciklusra úgy, hogy nagyobb résztvevői létszám legyen a csoportkörökben - mondta Orosz Pál. – Az országokat és ezáltal az országokat képviselő klubokat már korábban szubdivízókba sorolták és a magyar klubok a negyedik szubdivízióban vannak. Nem titkoltan, a harmadik és negyedik szubdivízió képviselőinek kimondott célja volt már hónapokkal ezelőtt, hogy

Orosz Pál elmondta, az emelés azonban valószínűleg abban a formában valósulna meg - a jelenlegi megnyilvánulások legalábbis arra engednek következtetni -, hogy a Bajnokok Ligája megmaradna változatlanul és mellette két 32 csapatos kupasorozatot indítanának.

Orosz Pál: Nem mindegy, hogyan emel létszámot az UEFA Forrás: Csudai Sándor - Origo

„Ezzel kapcsolatban a tárgyalások elején is fenntartásaink voltak, és most is vannak. Mivel a 4. szubdivízió képviseletében én is tagja vagyok annak az ECA-munkacsoportnak, amely a változási lehetőségek kritériumait vizsgálja, ennek több, az UEFA-val való megbeszélésen is hangot adtunk, mégis egyre erősödött a három 32-es versenysorozat támogatottsága a 64-es EL-el szemben. Azt semmiképpen

nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a futball esetlegesen még jobban polarizálódjon és a nagy klubok még nagyobbak, a kicsik még kisebbek legyenek.

Egy új struktúra esetleges lebonyolítási rendszerei, pénzügyi konstrukciói, a játéknapok, és a bejutási rendszerek opciói még kidolgozásra várnak, de túl sok idő erre már nincs, hiszen a végső döntést valószínűleg már decemberben meghozza az UEFA Végrehajtó Bizottsága."

A teljes cikk ide kattintva olvasható el.