Az Eb és az olimpia is ugrott U21-es válogatottunknak

u21-es válogatott
Vágólapra másolva!
A magyar U21-es válogatott 3-0-ra kikapott a vendég belga együttestől Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a Szusza Ferenc Stadionban, ezzel már matematikailag is biztossá vált, hogy nem lesz ott az Eb-n, sem a tokiói olimpián.

A kezdést követően mezőnyfölényben játszottak és több gólhelyzetet dolgoztak ki a vendégek, akik a 20. percben szerezték meg a vezetést. Michael Boris szövetségi edző csapata ezt követően mezőnyben egyenrangú partnere tudott lenni ellenfelének, de kapura csak egyszer, Szalai Attila fejesével veszélyeztetett.

A magyar csapat nem tudott visszavágni a belgáknak Forrás: mlsz.hu

A második félidőben bátrabb mezőnyjátékot vállalt fel a magyar csapat, de ígéretes helyzetek csak a kontrázó vendégek előtt adódtak. Nany Dimata a 73. percben az ellene elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt értékesítette, a végeredményt pedig a belga csapatkapitány, Siebe Schrijvers állította be a hajrában.

A selejtezősorozat kilenc csoportjának első helyezettjei automatikusan kijutnak az Olaszországban és San Marinóban jövő júniusban sorra kerülő Európa-bajnokságra, a négy legjobb csoportmásodik pedig pótselejtezőt játszhat. Rendezőként az olaszok automatikusan résztvevői az Eb-nek.

A sorozat olimpiai selejtező is, mert az Eb-ről négy csapat utazhat Tokióba. A magyar együttes már biztosan nem végezhet csoportjában továbbjutó helyen, így az olimpiáról is lemarad.

U21-es Eb-selejtező, 6. csoport
--------------------------------
Magyarország-Belgium 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Dimata (20., 73. - a másodikat 11-esből), Schrijvers (86.)