Vágólapra másolva!
A dél-koreai labdarúgó-válogatott hosszabbítás után 2-1-re legyőzte Japánt az Ázsiai Játékok döntőjében. Szon Hung Minből, a Tigrisek csapatkapitányából minden feszültség kijött a második gól után, ami érthető, ugyanis ezzel megúszott 21 hónapnyi katonaságot.

Mint ismert, a villámléptű szélsőt a Tottenhamnek nem lett volna kötelező elengednie a tornára, ám Szonnak - a dél-koreai törvények értelmében - 28 éves koráig teljesítenie kellett volna a 21 hónapos katonai kiképzést.

A szolgálat alól csak fizikai vagy mentális alkalmatlanság jelent felmentést, és popsztároknak, sportcsillagoknak egyaránt kötelező a bevonulás 28 éves koruk előtt. A sportolók számára azonban adódik egy kiskapu.

Ha az olimpiai játékokon vagy az Ázsiai Játékokon érmet szereznek, akkor csak egy négyhetes alapkiképzésre kell bevonulniuk, és bár hivatalosan katonai állományban lesznek, folytathatják pályafutásukat.

Mivel az együttesével győzni tudott a szingapúri megmérettetésen, felmentést kap a szolgálat alól.