Vágólapra másolva!
A svájci FC Basel és a román CFR Cluj vezetőedzőjét is menesztették csütörtökön, a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzése és visszavágója között.

Az FC Basel sorozatban nyolc bajnoki cím után tavasszal csak második lett hazájában, de a klub csütörtöki közleménye szerint Raphaël Wicky vezetőedzőt nem ezért menesztették, hanem azért, mert

csapata az elmúlt két és fél hétben mind az öt meccsét elveszítette.

A bázeliek három edzőmérkőzésen és egy bajnoki találkozón kaptak ki, majd kedden 2-1-re veszítettek a görög PAOK Szaloniki otthonában a BL-selejtező első meccsén.

Az új vezetőedző kinevezéséig a csapat korábbi kiváló játékosa, Alexander Frei veszi át a szakmai irányítást, aki a klub U18-as együttesét is edzi.

A román bajnok CFR Cluj idén nyáron kinevezett trénerének, Edward Iordanescunak mindössze három mérkőzés után kell távoznia Forrás: Adevarul

A román bajnok CFR Cluj idén nyáron kinevezett trénerének,

Edward Iordanescunak mindössze három mérkőzés után kell távoznia.

Együttesével előbb megnyerte országa szuperkupáját, majd a bajnokság új idényét döntetlennel kezdte, a BL-selejtezőben viszont hazai pályán 1-0-ra kikapott a svéd Malmőtől. A romániai csapat egyébként a Vidivel találkozna, ha a magyar együttes és a Cluj is továbbmenne.

Ideiglenesen a kolozsvári klub legendás játékosát, majd másodedzőjét, Alin Minteuant bízták meg a magyar válogatott Lang Ádámot is foglalkoztató csapat irányításával.